gyász

2020.01.04. 21:42

Így búcsúznak a pályatársak és a barátok Gesztesi Károlytól

Mindenkit megrendített a színész hirtelen halála.

Gesztesi Károly otthonában

Forrás: HOT!

A rajongók mellett sok kollégája is megható szavakkal búcsúzik a szombaton tragikus hirtelenséggel, infarktusban elhunyt Gesztesi Károlytól.

Schell Judit az Origónak úgy nyilatkozott: „Lesújtott a hír. A Csak szex és más semmi című filmben dolgoztunk együtt. Karcsi rendkívül professzionális kolléga volt, és rendkívül jó színész. Mindez megfűszerezve a kiváló humorával. Szinte felfoghatatlan, hogy így ment el.”

Nemcsák Károlyt szinte lebénította a hír mint az Origónak elmondta: „Gesztesi Károly végtelenül kedves ember volt, kiváló színész. A színészválogatott kapcsán is jóban voltunk, valamint ö is részt vett azon a koncerten, amelyet Bubik István árván maradt gyermekeinek támogatására szerveztünk. Ennek az eseménynek lett folytatása a színész árvák megsegítésére létrehozott alapítvány, amelynek működtetésében Karcsi is aktívan részt vett. Csupa szív ember volt, megrendítő, hogy most az ő apa nélkül maradt gyermekeiről kell gondoskodnunk.”

Koltai Róbert egy hete beszélt utoljára Gesztesi Károllyal, aki a Sose halunk meg című film kapcsán kereste meg őt: „Az első élményem Karcsival az első filmes rendezésem, a Sose halunk meg egy éjszakai vetítéséhez kötődik Az Uránia Moziban nézte meg a filmet, beszélgetni kezdtünk, elmondta, hogy nagyon megérintette, amit látott” – mesélte az Origónak Koltai.

„Időnként összejártunk, megosztottuk egymással a szenzációs ötleteinket, amelyek között persze több a megvalósulatlan. Ám aztán a Megy a Gőzös című filmemben eljátszotta Köles szerepét – szenzációsan, mint mindig. Valamint rendkívül profi módon, munka közben soha nem ivott egy kortyot sem” – tette hozzá.

Kálomista Gábor filmproducer több filmben is együtt dolgozott Gesztesi Károllyal: „Közel egyidősek voltunk Gesztesi Károllyal. Annak idején együtt dolgoztunk a Csak szex és más semmi valamint az Idegölő című filmekben. Karakterszínészként nagyon széles palettáról játszott, erős egyéniségű művész volt. 2010-ig szorosabb kapcsolatban álltunk, aztán elsodródtunk egymás közeléből. Megdöbbentő, hogy most végleg elment” – mondta az Origónak.

Színészkollégája, Németh Kristóf egy hosszabb Facebook-bejegyzésben búcsúzik:

Tóth Gabi énekesnő annyit írt bejegyzése mellé: „Isten a jókat szereti...”:

Csézy Leonard Cohen: Hallelujah című dalával emlékezik, amelyet A Nagy Duettben énekeltek együtt:

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!