Közélet

2017.04.10. 06:51

Nem hagyták elúszni a lehetőséget, kinyit a szuloki fürdő

A nemrég újranyitott szuloki fürdőben az új szezonra készülnek. Ritkaság, hogy egy 640 fős kistelepülés megőrizhette a fürdőjét. Tíz évre be kellett zárniuk ugyan, de most újult erővel készülnek arra, hogy kitárják a kapuikat a látogatók előtt.

Kovács Gábor

A szuloki termálfürdőben 2006-ban zárták be az úszómedencét, tíz éven keresztül zárva volt felújítás és vízforgatórendszer hiányában. Ezt tavaly pályázati forrásból sikerült felújítaniuk. A polgármester szerint szeretnék ezzel is azoknak a falusi szolgáltatásoknak a körét bővíteni, mely a fiatalokat itthon tartja, és a falusi életet komfortosabbá teszi.



Teniszpályára pályáznak

– A gyermekeknek úszáslehetőséget biztosítunk. A közös önkormányzati hivatalt alkotó környékbeli települések, Homokszentgyörgy és Kálmáncsa fiataljai is igénybe vennék ezt a lehetőséget – mondta Hengerics József polgármester. – Mindig sokat tettünk a sportért, de a nagy létszámot igénylő csapatsportágak nálunk nem működnek, mivel kevés a helyi fiatal. Az elmúlt évben szűnt meg a labdarúgás, mert négy településről alig tudtuk összeszedni a 12 játékost. Ezért kénytelenek vagyunk a kisebb létszámú szabadidős tevékenységekben gondolkodni. Más településekhez hasonlóan megcsináltuk a magunk kis konditermét. Van elkészített pályázatunk egy kis salakos teniszpályára.

2006-ban zárt be a fürdő

A szuloki fürdő előreláthatólag május 1-jén nyit, a története az 1960-as évekre nyúlik vissza. Akkortájt a környéken mindenütt kőolajat és földgázt kerestek. Ám a szuloki határban a szénhidrogének helyett termálvizet találtak. A 60-as évek végén, a 70-es évek elején részben társadalmi összefogással építették a fürdőt, ami egy fürdőmedencéből és két kismedencéből, öltözőkből állt. Addig működhetett, amíg az uniós jogszabályok meg nem honosodtak, és a vízforgatásos rendszert elő nem írták. Rengeteg látogatója volt, még Pécsről és Komlóról is érkeztek bányászok. Később folyamatosan mentességet kértek a vízforgató alól, de ennek 2006-ban véget vetettek, ezért be kellett zárniuk. Mára a 10 évig zárt nagymedencét sikerült felújítani.

Maradtak a visszajáró vendégek

Jelenleg egy kis meleg vizes medencét és egy 25-ször 12 méteres sportmedencét tudnak biztosítani, ahol az óvodások, iskolások úszni tanulhatnak. A kemping 33 férőhelyes, a tízéves bezárás nem tett jót neki, de azért maradtak visszajáró törzsvendégek. Főként áprilisban–májusban és ősszel jönnek a horvát tenger felé tartó osztrák és német turisták. Szulokban nagy eredménynek tartják, hogy a megváltozott jogszabályi környezetben is nyitva tudják tartani a fürdőt, ez nem minden somogyi településnek sikerült.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!