Védekezés

2024.06.05. 14:10

Már csaknem 500 kilométeren van árvízi készültség az országban

Már csaknem 500 kilométeren van árvízi készültség az országban, a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság területéről további 60 vízügyes indult útnak a dunai védekezéshez a Szigetközbe, ahol így már több mint száz tiszai szakember is segíti a 24 órás figyelőszolgálatot - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szerdán az MTI-vel.

MW

Árvíz

Forrás: Kisalföld

Fotó: Csapó Balázs

Közleményükben azt írták, Budapesten szombatra virradóan tetőzik majd a Duna a rakpart szintjét némileg meghaladó, az elsőfokú árvízvédelmi szint feletti vízállással. A vízügyi szakemberek a legfrissebb adatok alapján Nagybajcsnál korábbi, csütörtök hajnali tetőzésre számítanak, harmadfokot meghaladó vízszinttel.

A tájékoztatás szerint a Duna felső vízgyűjtőjén az elmúlt 24 órában már nem esett számottevő csapadék, és a hétvégéig nem is várható utánpótlás. A szerda reggeli előrejelzések szerint a hazai szakaszon a Duna Nagybajcsnál 640 centiméter körül, a harmadfok szintjét meghaladóan tetőzik csütörtök délelőtt.

Kiemelték: 

az árvíz nagy területen önt el növényzettel borított ártereket, hullámtereket. A növényzet a tavaszi burjánzása legerősebb időszakában van, ilyenkor sokkal nagyobb a terület ellenállása az árvíz levonulásával szemben, emiatt az érkező víz magasabb szinten és lassabban képes áthatolni ezeken a területeken.

Ennek a jelenségnek vagyunk tanúi a Szigetközben, hiszen ez a Duna legnagyobb belső deltája, amelyet nagyon sűrű növényzet borít. Ez a vegetáció is indokolja, hogy itt a legmagasabb készültségre számítanak – írták.

Az OVF tudatta azt is, hogy a Duna Szigetköz alatti szakaszán az árhullám a vízvisszatartó hatás miatt kicsit alacsonyabbá, viszont tartósabbá válik, így Budapesten péntek éjjel, szombat reggel várható a tetőzés az alsó rakpart szintjét meghaladó vízállással, első fok feletti értékkel, ami a rakpart lezárásával jár majd.

Baján a folyó várhatóan jövő hétfőn tetőzik a másodfokú szint alatt, az árhullám a jövő hét közepén hagyja el az országot.

A fokozottan megerősített vízügyi őrszolgálat folyamatosan figyeli a Dunát, a változó helyzethez alkalmazkodva, felkészülten végzik az árvízi védekezést, a szakemberek a nap 24 órájában követik az adatokat

– ismertette az OVF.

A dunai árvízzel egy időben árhullám van a Murán is, Letenyénél másodfok körüli tetőzésre számítanak a vízügyi szakemberek. A Rábán Körmendnél a másodfokot meghaladó, Győrben pedig az elsőfokú szintet átlépő vízállás várható. A Tarna Tarnaörsnél jelenleg a harmadfokú árvízvédelmi készültségi szintet meghaladóan tetőzik – olvasható a közleményben.

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Budapesten

Az érkező dunai árhullám miatt első fokozatú árvízvédekezési készültséget rendelt el Budapest négy árvízvédelmi szakaszára Karácsony Gergely főpolgármester az Országos Vízjelző Szolgálat előrejelzése alapján, várhatóan csütörtök este lezárják a forgalom elől az alsó rakpartokat – közölte a Főpolgármesteri Hivatal kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint az első fokozatú készültség során a vízügyi szakemberek a biztonságos ivóvízellátás fenntartásához, illetve a csatornarendszer zavartalan működéséhez szükséges műszaki intézkedéseket teszik meg.

Az előrejelzések szerint a Duna vízszintje június 7-re, péntekre virradó éjszaka érheti el azt a szintet, amikor a budai és a pesti alsó rakpartot le kell zárni, ezért ezeken már csütörtök 0 órától tilos lesz megállni.

 

A Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság várhatóan csütörtök délutántól a még az alsó rakpartokon parkoló autókat elszállítja, erről keddtől a parkoló autók szélvédőjén kétnyelvű tájékoztatást helyez el.

Az alsó rakpartok lezárására előreláthatólag csütörtök 20 órától lesz szükség – közölte a Főpolgármesteri Hivatal.

Hozzátették, hogy az előrejelzések alapján a következő napokban magasabb fokozatú árvízvédekezési készültséget is elrendelhetnek.


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában