Közel-keleti konfliktus

10 órája

Kamionos merénylőt lőttek agyon Izraelben – frissül

Az izraeli–palesztin háború 387. napjának eseményeit ismertető hírfolyamunkban az MTI, a Magyar Nemzet, a Mandiner, a Világgazdaság és az Origo híreiből válogatunk.

MW

Több tucat, egy katonai támaszpont közelében fekvő buszmegállóban várakozót megsebesített meg egy a gyanú szerint szándékosan gázoló kamion sofőrje Izraelben

Forrás: AFP

Fotó: Jack Guez

Cikkünk frissül

Likvidáltak egy Hezbollah-vezért az izraeliek, másnap az utódjával is végeztek

Likvidálta az Izraeli Légierő a Hezbollah Bint Dzsbeil körzetének parancsnokát, Ahmed Dzsafar Matukot, majd egy nappal később az utódját és a Hezbollah tüzérségének vezetőjét is – közölte az X-en az Izraeli Védelmi Erők (IDF).

Ez a három terrorista számos terrortámadást irányított és hajtott végre Bint Dzsbeil területéről, többek között páncéltörő rakétákat indított izraeli civilek és a Dél-Libanonban működő IDF-csapatok ellen

– írták az X-en

Szombaton is több akciót hajtott végre az izraeli hadsereg, egy ciszjordániai katonai művelet során megölték a Hamász palesztin iszlamista szervezet fegyveres szárnyának egyik parancsnokát, az al-Kasszam Brigádjai nevű szervezet tulkaremi vezetőjeként ismert Iszlam Dzsamil Odeht.

A Sin Bét, az izraeli belbiztonsági szolgálat és az izraeli rendőrség közösen kiadott közleménye szerint a 29 éves Odeh az izraeli határ mellett fekvő Tulkaremben akkor nyitott tüzet az izraeli katonákra, amikor észlelte, hogy az izraeliek bekerítették. Az így keletkezett tűzharcban lőtték le, halálhírét a rámalláhi székhelyű palesztin egészségügyi minisztérium is megerősítette.

Az izraeli hadsereg az akció végrehajtását azzal indokolta, hogy Odeh a tulkaremi terroristahálózat parancsnokaként az Izrael ellen a közeljövőben végrehajtandó fegyveres támadások előkészítésén dolgozott. Október elején Odeh elődjével is végeztek az izraeli erők.

Az iráni parlament zárt ajtók mögött ülésezik a szombati izraeli légitámadást követően

Egy nappal azután, hogy Izrael légicsapásokat mért kulcsfontosságú iráni célpontokra, az iráni parlament vasárnap zárt ajtók mögött ülésezett, hogy megvitassa a válaszlépéseket.

A tanácskozáson Baker Kalibaf parlamenti elnök, az Iszlám Forradalmi Gárda egykori tábornoka elnökölt az iráni médiajelentések szerint.

Izrael szombaton indított támadást Irán ellen azt közölve, hogy a rakéták gyártására használt létesítményeket, valamint föld-levegő rakéták bázisait vette célba. Az iráni állami média arról számolt be, hogy a csapásokban négy katona vesztette életét.

Az IRNA állami hírügynökség szerint Kalibaf kijelentette, hogy az izraeli támadásra biztos az iráni katonai válasz, bár azt "passzívnak" minősítette, és mértékét sem árulta el.

Kalibaf az ENSZ alapokmánya szerinti önvédelem jogára hivatkozott. Ugyanakkor hangsúlyozta a libanoni és gázai övezeti tűzszünet megteremtésének szükségességét.

Buszmegállóban várakozók közé hajtott egy kamion Izraelben

Több tucat, egy katonai támaszpont közelében fekvő buszmegállóban várakozót sebesített meg egy, a gyanú szerint szándékosan gázoló kamion sofőrje Izraelben vasárnap délelőtt – jelentette a mentőszolgálat.

Legkevesebb tíz sebesültet súlyos állapotban szállítottak kórházba.

Több tucat, egy katonai támaszpont közelében fekvő buszmegállóban várakozót megsebesített meg egy a gyanú szerint szándékosan gázoló kamion sofőrje Izraelben
Fotó: Jack Guez / Forrás: AFP

A rendőrség előzetes vizsgálata szerint a súlyos rakománnyal telten haladó kamion sofőrje az emberek csoportja felé hajtott, és szándékos, nacionalista indítékú gázolásról van szó.

A megállónál megsebesült 30-40 sérült közül több mint húszat több, Tel-Aviv környéki kórházba szállítottak, többen a jármű alatt rekedtek.

A kamion sofőrjét a helyszínre érkező biztonságiak agyonlőtték.

A gázolás a Glilot nevű, Tel-Avivitól északra fekvő csomópontnál történt. A közelben található az izraeli hadsereg (IDF) hírszerző egysége, és a Moszad, az izraeli hírszerző szolgálat központja.

Az izraeli hadsereg nyilvánosságra hozta az Irán elleni csapás felvételeit

Az izraeli elnök üdvözölte az „igaz amerikai barátot”

Jichák Hercog izraeli elnök szombaton, az Irán elleni izraeli légicsapás után üdvözölte az Egyesült Államokat, Izrael történelmi szövetségesét, a két ország közötti „nyilvános és titkos együttműködést”.

Különösen köszönetet szeretnék mondani nagy barátunknak, az Egyesült Államoknak, amiért igaz szövetségesünk

 – hangsúlyozta az államfő a X mikroblogon.

Itamar Bengvír izraeli belbiztonsági miniszter szombaton leszögezte, hogy Izrael történelmi kötelessége az országa lerombolására irányuló iráni fenyegetés megszüntetése.

Az Irán elleni támadás azért jelentős, mert ez az első csapás Irán stratégiai érdekeinek megrongálásában, és ennek következő szakaszának is kell lennie

 – írta a tárcavezető az X-en.

Beni Ganz, a centrista Nemzeti Párt vezetője, aki júniusban lépett ki a kormánykoalícióból, miután részt vett Benjámin Netanjahu háborús kormányában, szintén az X-en üdvözölte a „közvetlen és pontos” támadást, amely új szakaszt nyit az iráni rendszer elleni háborúban.

Az iráni hadsereg az állami televízióban beolvasott közleményében szombaton jelezte, hogy két újabb katonája halt meg az izraeli légicsapásban, így a támadás halálos áldozatainak száma négy

 – jelentette az IRNA hivatalos iráni hírügynökség.

Az iráni ENSZ-nagykövetség szombaton közölte, hogy az izraeli harci gépek az iraki légtérből támadták Iránt, és az Egyesült Államokat vádolta bűnrészességgel.

„Az iraki légtér az amerikai hadsereg megszállása, parancsnoksága és ellenőrzése alatt van. Következésképpen az Egyesült Államok bűnrészessége ebben a bűncselekményben bizonyos” – írta az X-en az iráni ENSZ-misszió.

Irán október 1-jén mintegy 200 rakétát lőtt ki Izrael ellen. Izrael megesküdött, hogy Irán megfizet a támadásért.

A szombati eseményekről itt olvashat:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában