Tehetségek

2 órája

A közönség előtt zenélhetnek majd a legjobb felfedezettek

Dalszerző tehetségeket hallgatott a szakmai zsűri szombaton a K-Központban, ahol hosszú kihagyás után újra megrendezték a Somogy Vármegyei Könnyűzenei Tehetséggondozó Találkozót. Az ifjú zenészek neves zsűri előtt mutatták be legjobb szerzeményeiket.

Koszorus Rita

Fotó: K.R.

Skálázás a nézőtéren, gitárhangolás az előtérben, mindenki izgatottan várta a Somogy Vármegyei Könnyűzenei Tehetséggondozó Találkozót. A fiatalok azért jöttek el, hogy megmutassák mire képesek a zenében.

– Két éve kezdtem nagyjából a zeneírást és egyre inkább úgy érzem szeretnék ezzel foglalkozni komolyabban. Azért is kezdtem gitározni és hangszeren tanulni, hogy ezt minél jobban csináljam. Nagyon örültem, amikor megláttam ezt a lehetőséget, mert nagyon kevés olyan verseny van, ami a dalszerzésre épül, mondta Boda Nóra, aki Mesztegnyőről érkezett a K-Központban megrendezett találkozóra. 

Elismert zenészek előtt léptek fel 

Neves zsűri figyelte árgus szemekkel a fiatalokat, hiszen mások mellett Gidófalvy Attila a Karthago billentyűse, Szabolcsi Bence Fészek, Azahriah zenekarának és a Mattset gitárosa, a tehetséggondozó találkozó korábbi felfedezettje, valamint Andrasik Remo az Öröm a zene tehetségkutató sorozat vezetője, Szalai Tünde, a Légrádi Antal Tehetségkutató Rockfesztivál főszervezője, Szalay Lilla, a Csiky Gergely Színház és Kulturális Központ Nonprofit Kft. közművelődési igazgatója foglaltak helyet. 

zenészek
Értékel a zsűri. Fotó: K.R.

A zsűri munkáját segítette az amatőr zenei zsűri: Dernanecz Zsolt, a Detonic dobosa, Séta Attila a Fekete Sereg gitárosa, zeneszerző, Schenk Tamás basszusgitáros, énekes a Schenker Bandből, Szabolcsi János, a kaposvári Roxínház egyik alapítója, Tuli Patrick az Awarock zenekar énekes-basszusgitárosa.
A versenyzőket annak főszervezője, Szalay Lilla köszöntötte, aki elmondta, hogy a találkozó tulajdonképpen újraélesztése a korábbi eseménysorozatnak. – Az Öröm a zene programba évekkel ezelőtt tudtunk csak tehetséget delegálni, aki most itt ül a zsűri soraiban, Szabolcsi Bence személyében. De nagyon fontos az számunkra, hogy Kaposvárról és Somogyból újra legyenek produkciók, mondta. 
– Lehetőség ez azoknak is, akik helyben mutatnák zenei tehetségüket, hiszen a város biztosítja a győztesnek a fellépési lehetőséget a kaposvári rendezvényeken, valamint koncertlehetőséget is kap találkozó nyertese a K-Központban, mondta Pintér Rómeó, alpolgármester köszöntőjében.

zenészek
Lehetőséget kapnak a fiatal zenészek bemutatkozásra. Forrás: Pintér Rómeó FB 

A könnyűzenei tehetséggondozón rap, metál, de még alternatív műfajban is mutatkoztak be fiatal zenészek. Két kategóriában léptek a K-Központ világot jelentő deszkáira: szólóban, valamint zenekarként is bemutatkozhattak a szakavatott zsűrinek. 

Koncertezhetnek a feltörekvő zenészek

A K-Központban fellépésre kapott meghívást két kaposvári zenekar: a Renegade és az Azadyr. Egy kaposvári város rendezvényre kapott meghívást két szólista: a mesztegnyői Boda Nóra és egy kaposvári egyetemista, Lippai Panna. Az Öröm a Zene Paksi Országos Amatőr Pop-Rock-Jazz Fesztiválra a részben kaposvári, részben magyaratádi No Track zenekar kapott meghívást. Bemutatkozhat az Öröm a Zene balatonboglári bemutatóján, a Légrádi Antal Tehetségkutató Rockfesztiválon két zenekar: a ladi és kaposvári tagokból álló SYNNERS és a pécsi, de részben Kaposváron tanuló tagokból álló Perfectly Wrong.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában