SONLINE

– Jöjjenek csak, mindjárt főzök egy kávét, ígérem első osztályú lesz – fogadott bennünket sávolyi házában a 94 éves Szarka József. Míg elvonult a konyhába, felesége, a 89 éves Hajdina Rózsa szőtte a beszélgetés fonalát.
A falu legidősebb házaspárja 1947-ben mondta ki a boldogító igent, s mindketten sávolyi születésűek. A családfáról, szülőktől a dédunokákig, fényképekből összerakott tabló is mesél a falon.
– Annak idején egy szüreti bálon ismerkedtünk össze – kapcsolódott a beszélgetésbe Szarka József. – Én is voltam ám valamikor fiatal és olyan fürge, hogy a háborúban még a golyó elől is elugrottam, így mikor agyon akartak lőni, a lábamat találták csak el. Megmenekültem – nevette el magát az idős férfi.

– A papával nem lehet unatkozni, engem is mindig megnevettet – kommentálta a történetet a felesége. – Pedig most már egy kicsit nehézkesen vagyunk. Én nehezen közlekedem, dolgozni már nem nagyon tudok. A papa, ha olyan idő van, még kimegy a kertet rendezgetni, ezt-azt, kis hagymát, paprikát belerak.

– Én itthon „valaki” vagyok – vette át a szót Szarka József. – Valaki menjen el a boltba, valaki hozza el a gyógyszereket. Még Marcaliba is beutazom busszal, ha olyan orvosság kell, amit itt nem kapunk meg. Bár az öregség ellen nincs gyógyszer. Ami pedig nem megy, egy kedves bejárónőnk van, aki segít. A fiunk, Ottó Győrben él, szülész-nőgyógyász és urológus főorvos, kéthetente jön hozzánk, de mindennap érdeklődik telefonon. Nem sokára ő is nyugdíjba megy, 1950-ben született.

Szarka József felidézte azt is: ő 1979-ben ment nyugdíjba, akkor még ötezer forinttal.
– Ha nem vesznek fel a termelőszövetkezetbe, akkor ez sincs – folytatta. – Hét évig voltam katona, ebből három évet Kijevben töltöttem fogságban. Mire hazajöttem, szinte semmink sem maradt. – A háborúban ez a rész szenvedett a legtöbbet, ahol mi is lakunk – emlékezett felesége is. – A templomtól felfelé nem volt annyi kár, mert nem arra vitt az út. A földből éltünk: reggeltől estig, ha kellett vasárnap és ünnepnap is dolgoztunk. Mivel én háztartásbeli voltam, nincsenek igazolt éveim, így nincs is rendes nyugdíjam: 12 ezer forintot kapok most havonta. A papa brigádvezetőként kapott munkát a termelőszövetkezetben, az ott töltött évek után jár neki a nyugdíj.

A cikk a hirdetés után folytatódik

Bár már nem kell olyan korán kelni, s a napok is ráérősebben telnek, nem lett zárkózottabb a házaspár. A faluban mindenki ismeri őket, még a legfiatalabbaknak is van hozzájuk egy-egy kedves szavuk. Szarka József azt is elmondta: alig várja, hogy tavasz legyen, s ki tudjon ülni az utcai kispadra. Megszólítja az arra járókat, elbeszélget velük, így gyorsabban megy az idő.
– Most is figyelemmel kísérem, hogy mi történik ám a faluban – erősítette meg. – Mikor elkezdték építeni a MotoGP pályát, oda is kimentem, hogy megnézzem. Két éve még a helikopterbe is beültem, hogy felülről lássam. Egy jó mindenképpen származott belőle: ingyen kaptuk a szennyvízcsatorna-hálózatot. Remélem azt még megérem, hogy elkészül a pálya.

Fontosak a hírek, de politizálni nem szeretnek

A hírekről beszélve Szarka József elárulta azt is: 1960-ban rendelték meg először a Somogyi Hírlapot. Azóta is olvasójuk.
– Igaz az apró betűk olvasása már egyre nehezebb, de fontosak a hírek, főleg melyek a faluról szólnak, csak politizálni nem szeretünk – mondta az idős férfi. – Nem hagyjuk el az újságot, már csak azért sem, mert legalább a dátumon mindig tudom, hogy milyen nap van, s arra a napra mi a munkám, vagy milyen gyógyszert kell bevennem. Hiába, már feledékeny vagyok – fűzte hozzá mosolyogva a felesége is.