Hivatkozott a harcra

2018.01.04. 16:27

Elítélték Romániában a Kárpátia énekesét

A marosvásárhelyi táblabíróság jogerősen 9 ezer lej (630 ezer forint) pénzbírság kifizetésére kötelezte, és három évre eltiltotta a romániai fellépésektől Petrás János Lászlót, a Kárpátia rockegyüttes énekesét. A 2017. december 27-én kimondott ítéletről a Csíki Hírlap számolt be csütörtöki számában.

Budapest, 2013. március 14. Petrás János, a Kárpátia Zenekar basszusgitárosa, énekese (j), miután átvette a Magyar Arany Érdemkereszt (polgári tagozata) kitüntetést Balog Zoltántól, az emberi erõforrások miniszterétõl (b) március 15-e, nemzeti ünnepünk alkalmából az Erkel Színházban 2013. március 14-én. Balról Doncsev András, az Emberi Erõforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára (b2). MTI Fotó: Kovács Attila

Forrás: MTI Fotó

Fotó: Kovács Attila

A bírósági ítéletnek a romániai bíróságok portálján közzétett kivonata szerint az énekes az „emberiesség elleni bűntettekért felelős személyek kultuszát, vagy fasiszta, rasszista, idegengyűlölő eszmék terjesztését” tiltó törvénycikket sértette meg, és tettét nagy nyilvánosság előtt követte el.

A román legfelsőbb ügyészség 2015 decemberében közölte, hogy vádat emelt Petrás János László ellen, aki a Kárpátia rockegyüttes 2014. június 6-i csíkszeredai koncertjén mind az előadott dalok szövegével, mind pedig a közönséggel folytatott párbeszéd által

felingerelte a hallgatóságot, „hozzájárult a románellenes érzelmeik gerjesztéséhez és felerősítéséhez, és a románok elleni intoleranciára és fizikai erőszakra uszított”.

Az ügyészség szerint a koncerten elhangzott dalok által a vádlott harcra hívta a magyarokat a Magyarországtól elcsatolt területek visszaszerzésére a Krím-félszigeten érvényesített orosz modell alapján. Ugyanakkor fegyveres harcra szólított, hevesen vitatta a trianoni békeszerződés előírásait, elnyomóknak és bocskorosoknak minősítette a románokat.

A Csíki Hírlap felidézte: a csíkszeredai bíróságon tavaly júliusban született az elsőfokú ítélet, amely a marosvásárhelyi táblabíróság ítélete által emelkedett jogerőre.

Az alapfokú ítélet indoklásából kiderül: az ügyészség idegengyűlölő, fasiszta, rasszista jellegű csoport létrehozásával is vádolta az énekest, de a bíróság ezt a vádpontot nem találta bizonyítottnak.

A vádlott nyilatkozata szerint minden magyarnak joga van kifejteni véleményét Trianonról, a háborús dalokban pedig a magyar katonák hősiességét magasztalták. Petrás János László úgy értékelte, hogy az elveszített területeket békés eszközökkel lehet visszaszerezni, a harcra való hivatkozás pedig metaforikus jellegű.

A „Te bujdosó székely” című dalról az énekes azt mondta, hogy ez egy 1920-ban keletkezett népdal, nem az együttes szerzeménye.

A dallal Petrás nem a románokat akarta megsérteni, hanem az eredeti szöveget adták elő – idézte a bírósági dokumentumból a Csíki Hirlap.

Petrás János (1968. február 1. –) a Kárpátia együttes frontembere, énekes és basszusgitáros. Korábban a Cool Head Clan zenekar tagja volt, ahonnan 2003-ban lépett ki, amikor Csiszér Leventével és Bankó Attilával együtt megalapította a Kárpátiát. 2013. március 15-én az Emberi Erőforrások Minisztériumától megkapta a Magyar Arany Érdemkeresztet.

Borítókép: Petrás János, a Kárpátia Zenekar basszusgitárosa, énekese (j), miután átvette a Magyar Arany Érdemkereszt (polgári tagozata) kitüntetést Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől (b) március 15-e, nemzeti ünnepünk alkalmából az Erkel Színházban 2013. március 14-én.

MTI Fotó / Kovács Attila

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!