2024.02.21. 06:57
Nyugdíjasoknak olcsóbb – tíz százalék kedvezményért nyakukba veszik a várost
Ismét extra kedvezményeket ad az egyik áruházlánc a 65 év felettieknek, az akció csütörtöktől február 21-ig tart, és a friss zöldségen, gyümölcsön kívül a hűtött húskészítményekhez is tíz százalékkal olcsóbban juthatnak hozzá. A somogyi üzletláncok és kisboltok is gyakran biztosítanak engedményt, nyugdíjosztáskor több helyen érezhetően emelkedik a forgalom.
Nyugdíjfizetés után több tartós élelmiszert szoktunk eladni, mint hónap közben máskor – mondta Lenner Éva, az egyik lengyeltóti ABC tulajdonosa. – A liszten, cukron és étolajon kívül alapvetően sajtot és tésztát vásárolnak az idősebbek. Hasonló a helyzet segélyfizetéskor is. A vásárlást megkönnyíthetik az üzletláncunk országos akciói, de ezeken kívül időnként helyi engedményt is adunk.
Martzy Ferenc, az egyik siófoki cég ügyvezetője elmondta: a pékségen kívül három ABC-t is üzemeltetnek. A legutóbbi nyugdíjfizetés meglátszott a bevételen, az egyik boltjukban egyik nap csaknem 23 százalékkal ugrott meg a forgalom.
A kaposvári Tallián utcai ABC vásárlóinak nagyjából 60 százaléka nyugdíjas. Némethi Ernő üzletvezető azt mondta: ha a kórház és több közintézmény nem lenne a közelben, akár a 80 százalékot is elérné a szépkorú vevőik aránya. Az idősebb vásárlók többet hagynak a kasszában, miután felvették a nyugdíjukat. A bolt keddi forgalma nagyjából 12 százalékkal haladta meg a hétfőit, és arra számítanak, hogy az átlagosnál magasabb bevétel egy hétig marad.
Az idősebb vevők ilyenkor a szokásosnál is gyakrabban vásárolnak tejterméket, friss zöldséget, étolajat és több édesség, kávé és cukor is fogy
– mondta Némethi Ernő. – Aki teheti, a tartós élelmiszerből bespájzol, így bizonyos cikkekért ritkábban kell eljönni a boltba.
Élelmiszer, sárga csekk és gyógyszer – Stickel János, a Nyugdíjasok Szervezeteinek Somogy Megyei Szövetségének elnöke szerint az idősebb emberek nagy része erre költ. A hét elején utalták a februári, illetve a 13. havi nyugdíjat, az országos átlagnyugdíj a legutóbbi adatok szerint közel 218 ezer forint. A 80 ezer somogyi nyugdíjas átlagosan 196 ezer forintból próbál megélni.
Miklai Lajosné, a lisztérzékenyek egyesületének somogyi elnöke azt mondta: 104 tagú közösségük 65 százaléka nyugdíjas. Bár rendkívül drágák a gluténmentes termékek, aki teheti, ezekben a napokban több élelmiszert vásárol.
Figyelem a bolti engedményeket, leginkább az élelmiszerekre adott akciók érdekelnek. Korántsem mindegy, hogy mennyiért kapom meg a tejterméket, a húst, a cukrot, a tojást vagy a gyümölcsöt. Minden tétel számít, ezért akinek lehetősége van, jól teszi, ha rendszeresen összehasonlítja a kereskedések árait. | Otthon gyakran megnézzük az áruházi újságokat és a szórólapokat, az üzletek sok akciót hirdetnek, és bizony megéri figyelni. Aki figyelmes, havonta több ezer forintot spórolhat. Az egyik bolt a napokban komoly engedményt adott étolajra, zöldségre és a felvágottakra, és a piacra is érdemes kijárni. | Piacpárti vagyok, eleve sok kereskedő kínálja a portékáit, s ugyanazt a terméket több helyütt és eltérő áron lehet megtalálni, így mindenki eldönti, hogy melyiket választja. Nyugdíjasként van időm utánajárni az árleszállításoknak. Az utóbbi időben több üzletlánc egészen kedvező akcióval jelentkezett. |