Emelik az árakat

2024.08.20. 19:55

Drágább lisztből sül a kenyér szeptembertől

Szeptembertől 10–12 százalékkal emelkedhet a liszt átadási ára. Néhány somogyi pékségben már azon matekoznak, mennyivel drágulhat ősszel a kenyér. Nagy esély van arra, hogy a sós kifliért és a mézes krémesért is többet fizetnek a vásárlók.

Harsányi Miklós

Kenyér.

Martzy Ferenc, a siófoki Marci Pékség ügyvezetője azt mondta: partnerük augusztus végétől tíz százalékkel emeli a liszt árát. A beszállítók arra hivatkoznak: elegendő mennyiségű búza termett, de a sütőipari célra alkalmas gabonából kevés van. A Balaton-parti vállalkozásnak a közelgő lisztdrágulás évente több millió forint költséget jelenthet, így ősszel kénytelenek kenyérárat emelni. Ez akár tíz százalék is lehet. 

 Már hallottam a szeptemberi lisztáremelésről, de egyelőre nem küldtek hivatalos tájékoztatást.

– mondta Lukics János, a kaposvári Borostyán Sütő és Cukrászüzem ügyvezetője. Hozzátette: két helyről vásárolnak alapanyagot, a közelgő drágulás rosszul érinti a vállalkozásukat, s emiatt a kenyér ára előbb-utóbb emelkedhet. 
– A mostani lisztdrágulás nem esik jól – emelte ki Tóth Tamás, a kaposvári Deseda Pékség ügyvezetője. – A pékségeknek folyamatosan szükségük van a jó minőségű alapanyagra, enélkül nem működhetnek. Vállalkozásunk hetente nagyjából 45 mázsa lisztet használ fel. Arra számítok, hogy a malom­ipar döntésével kilónként akár 15–17 forinttal emelkedhet a liszt ára. 
Tóth Tamás kiemelte, pékségük pillanatnyilag nem kíván árat emelni, ám elképzelhető, hogy rövid időn belül mégis meglépik ezt. Az utóbbi időszakban ugyanis jócskán megugrottak a működési költségeik. Az alapanyag és a munkabér mellett az energiára, a szállításra, valamint a járművek karbantartására és alkatrészekre is fájdalmas összeget fizetnek. Ennek következménye, hogy fokozatosan csökkent az a tartalék, amit eddig béremelésre, fejlesztésre és marketingre fordítottak. 
– Már tavasszal tudtuk, hogy a tavalyi nyereséget az idén nem érjük el – mondta. – Lehet, hogy termékeink most nem drágulnak, de a következő lisztáremelésnél ettől már nem tudunk eltekinteni januárban. 
A 18 munkatársat alkalmazó vállalkozás a 12 fajta kenyéren kívül 40-féle péksüteményt készít, a saját szaküzletükön kívül 12 városban és községben 41 üzletbe szállítanak. Utoljára 2022 októberében emeltek árat, ha ismét sor kerül erre, akkor 8–10 százalékban gondolkodnak. A fehér kenyér ára kilónként a mostani 729 forintról közel 780 forintra ugorhat, ám a kifli, a perec, a minyonon kívül a mézes krémesért éppúgy többet fizethetnek a vásárlók, mint a puncskockáért vagy az islerért. 

Még elemeznek

Brunner Róbert, a Brunner Sütőipari Kft. ügyvezetője szerint heteken belül 12–13 százalékkal is többet kérhetnek a lisztért. Meglepte a bejelentés, amit a sütőipari termékek áremelésével lehet ellensúlyozni. Azt mondta: egyelőre várnak, elemzik, hogy milyen folyamatok játszódnak le az ágazatban. Vállalkozásuk közel harminc dolgozót foglalkoztat, Somogyon és Tolnán kívül baranyai boltokat is ellátnak friss pékáruval. 
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában