Balatonszabadi

2024.07.05. 09:00

Elsodorta a vonat az átjáróban rekedt autót

Egy huszonéves belga nő forgalmi okból a vasúti átjáróban rekedt autóját elsodorta a dél-balatoni vasútvonalon közlekedő szerelvény.

Kovács Gábor László

Fotó: Magyarország Ügyészsége

A fiatal nő még 2021 júliusában Balatonszabadiban a vasútállomás felől közlekedett a 7-es számú főút irányába, és az autóban még három utast szállított. Az araszoló kocsisorban úgy haladt be a vasúti átjáróba, hogy a figyelmetlensége miatt nem győződött meg arról, hogy a vasúti átjárón folyamatosan át tud-e haladni, az átjárót el is tudja-e hagyni, és miután az előtt haladó jármű forgalmi okból megállt, a nő az autójával a vasúti átjáróban rekedt. Eközben Budapest felől érkező vonat miatt a vasúti átjárót biztosító fényjelzőkészülék piros jelzésre váltott, majd a csapórudak lezáródtak a kocsi körül. 

Fotó: Magyarország Ügyészsége

A fiatal nő ezután hiába próbált úgy helyet változtatni, hogy az autója lekerüljön a sínpárról, az érkező, gyorsfékezésbe kezdő, és folyamatosan hangjelzést adó szerelvény végül elsodorta a gépkocsit. Az autó utasai közül ketten még az ütközés előtt ki tudtak szállni, azonban a vádlott és egy másik társa az autóban rekedt, a nő súlyos sérüléseket szenvedett. A vádhatóság szerint nemcsak a saját magát és utasait, hanem a vonaton utazó 272 ember testi épségét is veszélyeztette. Ezen kívül több órára jelentősen megzavarta a vasúti közlekedés rendjét, mivel ezen idő alatt két személyszállító vonat helyett pótlóbuszok közlekedtek, hat járat részlegesen kimaradt, tíz vonat pedig összesen 772 percet késett. A Kaposvári Járási Ügyészség közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett bűncselekménnyel, és közérdekű üzem megzavarásával vádolja, felfüggesztett fogházbüntetésre és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabására tettek ellene indítványt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában