2024.09.13. 12:57
Három körözött férfit fogtak el a drávai vízitúrán
Egy vízitúra résztvevői között bűnözők akadtak a rendőrök horgára a napokban.
A magyar és a horvát rendőrök évek óta látnak el közös szolgálatot Somogyban a két ország határrendészeti együttműködésének keretében 2013 óta járőröznek közösen a vármegyében. Az idegenforgalmi szezonban is sok turista keresi fel a Drávát és a folyó menti fürdőhelyeket, ezért a horvát és a magyar rendőrök kiemelt figyelmet fordítanak a közös járőrözésre. Az ellenőrzések célja a külföldiek és a helyiek szubjektív közbiztonságérzetének növelése, valamint a bűncselekmények megakadályozása, felderítése, a közbiztonság, a közrend és az államhatár rendjének védelme. A rendőrök feladatukat gyalogosan, szolgálati gépjárművel, és rendőrhajóval hajtják végre.
A nemzetközi egység pár nappal ezelőtt egy vízitúra résztvevőit igazoltatta Barcson, ekkor három körözött férfi akadt horogra, közölte a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság.