Az égre mutató Kling-szobrok tanítanak és evangelizálnak is

– Megbeszéltem a családommal, hogy lemondok az ünnepi kiállításról, így csak szűk körben, szerényen ültük meg az évfordulót – mesélte Kling József szobrászművész. – Tervezésre fordítom az időt, és újabb alkotásokra. Ennyi idősen – ráadásul egy szívműtét után –, az is gyakran eszembe jut, ha majd Isten színe előtt állok, hova kerülök. A jobbjára-e – ebben reménykedem –, vagy teljesen máshova…

– Az ember arra vágyik, hogy a gyerekein kívül hagyjon valami mást is maga után, s az maradandó legyen. Önben mikor merült fel először ez az érzés?

– 18-20 évesen, amikor kézbe vettem egy Van Gogh életéről szóló könyvet. Ekkor határoztam el, festőművész leszek. Előtte színésznek készültem; Major Tamásnál felvételiztem, de sikertelenül. Nem kedvetlenedtem el, rádöbbentem: a képzőművésznek nem kell végszóra várnia. Ugyan izgatott a festészet, de amikor feleségemmel, Mártival ellátogattunk Tolna megyei szülőfalumba, Dúzsra, s a vízmosta partszakaszon megláttam a löszbabákat, felsóhajtottam: milyen csodálatosak Isten alkotásai! Már indultunk is haza egy kosárért, hogy a legszebbeket magunkkal hozzuk Kaposvárra. Első szobraim löszbabák voltak; formáltam ugyan rajtuk valamit, de az Úr maradt igazi alkotójuk. Egyre inkább érdekelt a háromdimenziós ábrázolás; ami megfogható, tapintható.

– Mi lett a festészettel? Ki tántorította el az elhatározástól?

– Márti bevallotta: nem tetszettek neki a festményeim. Kivette az ecsetet a kezemből, s azt mondta: inkább véső és kalapács való bele. Elkezdtem intenzíven dolgozni; köveket faragtam, de izgatott a fa és a kovácsoltvas együttese is. Először Bors István szobrászművész lektorálta munkáimat. Kiválogatta, melyeket lehet kiállítani.

– 1974-ben volt az első kiállítása, és azóta számos hazai és nemzetközi tárlaton mutatkozott be figuratív és nonfiguratív munkáival. Könnyű volt bejutni a somogyi és az országos művésztársadalomba? A művészek jórésze egy kanál vízben megfojtaná a másikat…

– Jól látja. Az én esetemben is rögös út vezetett odáig, míg be- és elfogadtak. Ez akkorra datálható, amikor két-három szobrom bekerült az akkori neves alkotók művei közé a Somogyi Képtár tárlatára. Ekkor döntöttem el: ideje lenne továbblépni és megszerezni az alaptagságot. Kiss Sándor lektorálta a szobraimat; figurálisakat készítsek, javasolta. Fejeket, aktokat formáztam, agyagban megmintáztam őket, majd kiöntöttem gipszbe. A zsűri látta a fejlődést, s tovább biztatott.

– Ez teljesen természetes reakció lehetett, hiszen Ön nem járt képzőművészeti főiskolára, autodidaktaként lépegetett előre…

– Nem is szomorkodtam. Kiss Sándor megismertetett Somogyi József szobrászművésszel, ő is bátorított, és negyvenévesen ismét bemutattam műveimet a lektorátusnak. Azt mondták, régen művész vagyok már. Életem egyik legszebb napja volt ez.

– Ha most kellene jellemeznie önmagát, mit mondana Kling Jóskának, milyen szobrász?

– Eléggé kishitű vagyok, nem szívesen jellemzem önmagamat, de a mai Kling már érett művész. Tisztában vagyok azzal, hol a helyem megyei, országos vagy akár világviszonylatban, de a jó művész nem lehet nagyképű.

– Nyolcvan köztéri szobra áll Somogy különböző településein – Barcson, Siófokon, Kaposváron, Marcaliban –, de templombelsők, liturgikus terek is őrzik keze munkáját, mint Iharosberényben vagy Kaposfüreden. Külföldön hol van szobra?

– Szicíliában, a Párizsi Magyar Intézetben, Brazíliában, Svájcban, Németországban és Amerikában is.

– Szent és profán témák egyaránt foglalkoztatják. Akár a több mint tíz éve elhunyt világnagyságot, Szász Endre festőművészt, aki azt hangoztatta: sokkal jobb képet tud álmodni, mint amilyet festeni. Ki a fő inspirátora?

– A Jóisten. Imával fogok a munkához, s ha Ő odasúgja: Józsikám, elkezdheted, akkor látok csak neki a rajzoláshoz. Van úgy, hogy az egész tél ezzel telik.

– Mikor kész egy rajz?

– Amikor kisatírozom, és három dimenzióban látszik, akkor már kész, ám van úgy, hogy azzal nyugtatom magamat: némelyik szobortervemet nem kell megvalósítanom.

– Legutóbbi szobra, a főnixmadár is letagadhatatlanul őrzi alkotója stílusjegyeit, amelyek már messziről árulkodnak a köztéri szobrokról is. Mely művészek voltak nagy hatással ábrázolásmódjára?

– Kő Pál és Bocz Gyula szobrászművészek. Megérintett a villányi művésztelepen 1973-ban tapasztalt szellemiség, de az egyiptomi kultúra is magával ragadott, csakúgy, mint a maják és az inkák művészete. Ezt fejtettem ki, fejlesztettem tovább, s ezzel foglalkozom ma is.

– Szakrális témájú kisplasztikái, szobrai túlnőnek a képzőművészeten; evangelizációs szerepük-erejük van, szolgálat Isten felé. Ha megkérdezné az Úr, hogy helyesen sáfárkodik-e talentumaival, mit válaszolna?

– Azt mondanám: igen, és leborulnék a nagysága előtt.

Magángaléria pincetárlatokkal

Kling József a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének, a Magyar Szobrásztársaságnak és a németországi képzőművészek szövetségének a tagja. Felesége, K. Várnagy Márta működteti azt a magángalériát, amelyben az elmúlt 25 évben a hazai kortárs képzőművészet nagyjai fordultak meg. Gross Arnold grafikusművész, Paulikovits Iván szobrászművész – néhány név a hosszú sorból, de Agárdy Gábor Kossuth-díjas színész is kiállította általa festett ikonjait. Az egyiken unokájukat, az akkor néhány éves Márkot festette meg fiatalkorában. Kling Márk elmúlt már húsz, elvégezte az egyetemet, és a kaposvári püspökség munkatársa. Ha összevetjük arcát a táblaképen ábrázolttal, felfedezhető a hasonlóság.