2020.04.23. 21:00
Ismeretlen tettesek rongálták meg a karanténnak szánt kulcsosházat
Megrongálták a Nagyberekben álló kulcsosházat; betörték az új ablakokat, letörték a kilincseket ismeretlen tettesek. A Majorka Alapítvány két hete vette bérbe a létesítményt.
– Meggyőződésünk, hogy nem egyszerű gyerekcsíny volt, inkább szándékos rongálásra, rosszindulatú pusztításra gyanakodunk – mondta Antics László, az alapítvány elnöke. – A Nagyberekben lévő kulcsosházat korszerűsíteni szeretnénk és alkalmassá tesszük kirándulók, természetfotósok elhelyezésére. Aki idejön, az igazán elvonulhat a világtól, afféle berekkaranténba vonulhat, ami ebben a járvány sújtotta világban különösen előnyös.
A ház jelenleg csak arra alkalmas, hogy megpihenhessenek itt a turisták, egy nyári zápor elől behúzódhassanak ide a kerékpározók. Az alapítvány a Balatonfelvidéki Nemzeti Park engedélyével három fotóslest is kialakít a csodaszép környéken, amelyeknek jó kiszolgáló egysége lehet majd a kulcsosház.
– Mi most megtesszük a biztonsági intézkedéseket. Amúgy is szeretnénk teljeskörűen felújítani az egyébként nagyon rossz állapotban átvett épületet, ám a hőszigetelt ablakok nem várt cseréje nem volt bekalkulálva a költségvetésünkbe – mondta Antics László, aki egyelőre csak azért nem tesz feljelentést a rendőrségen, mert tudja, hogy a koronavírussal kapcsolatos intézkedések miatt így is nagyon leterhelt a rendfenntartó szerv.