2024.05.12. 19:00
Ezúttal hamis volt a menyasszony és a vőlegény is
A szokásos, anyakönyvvezetővel levezényelt polgári szertartás mellett a menyasszony-kikérő, a családköszöntés és a fotózás sem maradt el a jegyespár esküvői menetrendjéből Somogyváron a Szent László Látogatóközpontban. Ezúttal azonban mindez csak egy bemutató része volt.
– Azt sem tudom, hogy hova kapjak – mesélte a ceremónia előtt az alkalmi menyasszony szerepébe bújó buzsáki Várvizi Leila.
– Nagyon jó főpróba ez, majd, ha lesz egy igazi esküvőm. Bár azt nem tudom elképzelni, hogy az arák mennyire tudnak nyugodtak lenni egy ilyen helyzetben – mesélte a fiatal lány, aki maga választotta ki a menyasszonyi ruháját a nagy napra.
A somogyvári Szent László Nemzeti Emlékhely látogatóközpontja somogyi és régiós esküvői szolgáltatókkal telt meg szombaton délelőtt és kora délután.
– Öltönyház, menyasszonyi ruhakölcsönző, meghívókészítő, ékszerüzlet és fotós is kitelepült és bemutatkozott az érdeklődőknek. Igyekeztünk a lakodalmak minden szolgáltatást nyújtó résztvevőjét egy helyre hívni, hogy a hozzánk ellátogató jegyespárok mindent megtaláljanak – mondta Kresz Tamás, a látogatóközpont létesítményvezetője. A program részeként szabadtéri hamiskás, azaz nem valódi esküvőt is tartottak.
Az eseményről nem hiányozhatott a vőfély sem, aki most is segítette a násznépet és az ifjú párt. Mint Csorba Csaba hivatásos vőfély elmondta: a kikérőnél, a családköszöntőnél sokszor megríkatja a rokonságot, de vidámságot is kell hoznia egy lakodalom során, éppen ezért is készül mindig vicces, tréfás rigmusokkal.
– A település összefogásának köszönhetően valósult meg ez a rendhagyó esküvői bemutató program – mondta Gyurákovics László, Somogyvár polgármestere. Mint kiemelte: a nemzeti emlékhely ideális környezet lehet egy esküvő számára.
Az önkormányzat egy 500 fő befogadására alkalmas szabadtéri színpad építését tervezi a területen. A munkák várhatóan ősszel el is kezdődhetnek. A beruházás mellett pedig egy kis kápolnát is építenének, amely szertartások helyszínéül is szolgálhatna – tette hozzá a településvezető.