Rakétahátizsák

Kovács Gábor László

A rakétahátizsákkal való közeledés nem sci-fi, hanem lassan rögvalóság. S nem csupán a világ legfejlettebb tájain, hanem Toroczkón is munkába állt egy bemutató csapat, hogy az erdélyi havasokon szálldossanak a rakétaemberek. A több kisebb hajtóműből álló, drónoktól kölcsönzött technológiát az elmúlt években fejlesztették ki, és már 40 országban bemutatták. Az ember egyszerűen felcsatolja, és akár a madár, levegőbe emelkedhet. 
Az erdélyi bemutató azt a célt szolgálta, hogy kiderüljön, a hegyimentők mennyivel könnyebben és gyorsabban tudnak eljutni a sérültekhez az életmentő orvosi berendezésekkel, például defibrillátorral, mintha a hagyományos útvonalat választanák. A repülés mindössze két percet vett igénybe az egyébként két és fél órás gyalogút helyett. A lankás Somogyban nincsenek magas hegyláncok, de az uniós előírás nálunk is érvényes, hogy negyedóra alatt mindenhová, még a legkisebb somogyi zsáktelepülésre is meg kell érkeznie a mentőknek. Néhol döcögős utakon, és a legnagyobb nyári melegben is, embert próbáló körülmények között. S gyakran nem a köszönet várja a mentőket, mert az Országos Mentőszolgálat adatai szerint nőtt a kollégáikat ért támadások száma. Többnyire az ittas páciensekkel akad probléma, előfordul, hogy fenyegetik a mentősöket, sőt kezet emelnek rájuk, ahogy legutóbb Mikén is megtörtént. A rakétahátizsák ilyenkor is jó szolgálatot tehet. Csak felszáll a mentős, és a levegőben odébbáll onnan, ahol nem látják szívesen. Persze ez még illúzió, ehelyett a rögvalóság az, hogy a döcögős úton érkezik a mentőautó, de az a jó, ha nincs rá szükség.