Ellenőrzés

2024.07.08. 11:22

Ráfaragott a kamionos

Egy fél kamionnyi hamis játékra és telefontartozékra bukkantak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei Gyulánál.

Harsányi Miklós

Franciaországba tartott az a kamion, aminek rakományát Békés vármegyénél ellenőrizték a pénzügyőrök. A NAV hétfői tájékoztatójából az is kiderült: a jármű Görögországból indult el, úgynevezett gyűjtőáruval. A pénzügyőrök néhány dobozt szúrópróbaszerűen kiválasztottak, de a csomagok szinte azonnal „elbuktak” a mustrán. 

– A raktérből hétszáz darab játékkonzol és közel ezer darab fülhallgató került elő  közölte az adóhatóság. – Az áruk külső jegyei rendkívül hasonlítottak a Nintendo és az Apple termékeire, ezért a márkák jogosulti képviselői is megvizsgálták a hitelességüket. A szemrevételezéskor kiderült, hogy a termékek mindegyike mintaoltalmat sért, és egytől egyig hamisítvány, amelyeket a védjegyek tulajdonosainak engedélye nélkül hoztak forgalomba. 

A pénzügyőrök összesen 1690 jogsértő árut vontak ki a forgalomból, mellyel közel hatvanmillió forint kárt okoztak a jogtulajdonosoknak. Az ügyben iparjogvédelmi jogok megsértése bűncselekmény miatt indítottak eljárást. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában