Kaposfest

2024.08.22. 08:13

Naponta több ezren élvezték a koncerteket

Öt Stradivari hangszer, hat helyszín, csaknem hatvan művész és sok ezer látogató. Számokban ez volt a múlt héten zárult, jubileumi 15. Kaposfest Nemzetközi Zenei és Művészeti Fesztivál.

Marosi Gábor

Fotó: Muzslay Péter

 – Nagyon örülök annak, hogy sikerült több helyszínen megrendezni az idei eseményt, ezáltal a várost is jobban megismertettük az érdeklődőkkel – mondta Hornyák Balázs fesztiváligazgató. – A Szivárvány Kultúrpalota mellett még öt kaposvári helyszín, a Nagyboldogasszony Székesegyház, a református templom, a felújított Dorottya ház, a Liszt Ferenc Zeneiskola és az Európa park is helyet adott a művészetnek. Minden nap legalább két-három koncerttel vártuk a zene iránt érdeklődőket, melyekre naponta összesen 1000–2000 ember volt kíváncsi. Két szabadtéri eseményt is szerveztünk az Európa parkban. Ezek mind ingyenesek voltak, azért is, hogy minél többeket tudjunk bevonni a Kaposfest bűvkörébe. A látogatottsági adatok alapján nemcsak külföldről és az ország másik feléből érkeztek vendégek, hanem egyre több kaposvári vett részt az eseményeken – emelte ki a fesztivál­igazgató. 
Az egyhetes fesztiválon több mesterkurzussal készültek a szervezők. Hornyák Balázs hozzátette, a fiatalok között több olyan tehetség is volt, akiket bevontak a kamarazenei produkciókba. – Annyira jó képességűek és olyan jó adottságokkal rendelkeznek, hogy megállják a helyüket a nagy művészek mellett.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában