2024.08.13. 19:29
Rászoruló somogyi gyerekek táskáját is megtölti a segélyszervezet
Országosan 2000, Somogyban 428 rászoruló gyerek iskolakezdését támogatja a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet az idén. A segítség kilenc somogyi intézménybe jut majd el az Iskolakezdés együtt! elnevezésű segélyakció keretében, melyet kedden hirdetettek meg a rászoruló gyerekek számára.
A sajtótájékoztatón elhangzott, 30 telefonhívás a 1353-as adományvonalra egy tanszercsomagot jelent egyetlen rászorulónak. Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet ügyvezető igazgatója az eseményen arról beszélt, tapasztalataik szerint a tanévkezdést megelőző hónap az év azon időszaka, amikor a legtöbb kiadás egyszerre jelentkezik a családoknál. – A Segélyszervezet a legszegényebbeken szeretne segíteni, annak érdekében, hogy az iskolakezdés számukra ne az eladósodásról, hanem a felzárkózás esélyéről szóljon – emelte ki.
Ennek érdekében a következő két hétben egy nagyon intenzív adománygyűjtő kampányt indítanak, és ezzel párhuzamosan elkezdik összeállítani a csomagokat, majd elindul a kiszállítás is. A segélyszervezet célja, hogy már az első becsengetés előtt eljussanak a tanszerek a látókörükbe lévő 2000 rászoruló gyermekhez. A 1353-as adományvonal tárcsázásával, 500 forinttal lehet a kampányhoz hozzájárulni. Aki nagyobb összeget szeretne felajánlani, a segelyszervezet.hu oldalon keresztül segíthet.
Támogatják a rászoruló gyerekeket
Az ökumenikusok iskolásonként 15 ezer forintból állítanak össze a gyerekek életkorának és szükségleteiknek megfelelő csomagokat. Az összefogáshoz idén is több nagyvállalat, köztük az E.ON Hungária és a Magyar Posta csatlakozott adományokkal, szolgáltatásokkal és tárgyi felajánlásokkal. A Herlitz Magyarország Kft. ügyvezető-igazgatója, Vincze Zoltán a sajtótájékoztatón elmondta, a kampányt idén is kedvezményes áron elérhető tanszerekkel, ezen felül 100 új iskolatáskával támogatják. A pénzadománygyűjtés szeptember elsejéig tart.