3 órája
Gyerünk apukám! Sokat tehetnek magukért és az iskolákért pár lépéssel a férfiak
Elkezdődött a Millió lépés az iskoládért kihívás őszi fordulója szeptember 23-án. A Gyerünk, apukám! elnevezésű 11 hétig tartó program elsősorban a férfiakat ösztönzi az aktívabb életmódra. A kihíváshoz egy ingyenesen letölthető alkalmazás is tartozik, melyen keresztül iskoláknak lehet gyűjteni a megtett kilométereket. Száz intézmény egy-egy millió forintot nyerhet sporteszközök vásárlására.
Felmérések szerint a férfiak egészségi állapota és egészségtudatossága jelentősen elmarad a nőkétől. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint, a férfiak születéskor várható élettartama 73,4 év a nőké 79,6. Mindemellett a férfiak 65,2 százaléka elhízott vagy túlsúlyos, míg a nőknél ez az arány csak 51,9 százalék. Ezért is döntött úgy a Magyar Szervátültetettek Szövetsége (MSZSZ) és az Aktív Magyarország, hogy idén ősszel elsősorban az apukákat és nagypapákat hívja mozogni.
– Kevesebbet foglalkozunk a férfiakkal, a férfiegészséggel, általában néhány viccel elütjük ezt a kérdést hangsúlyozta a programmal kapcsolatban Grózli Csaba, a MSZSZ stratégiai vezetője és orvosigazgatója. – Van abban igazság, hogy a férfiak nehezen mozdíthatók, de talán a családjuk és a szeretteik kedvéért hajlandók kicsit jobban odafigyelni magukra. Orvoshoz pedig nemcsak betegen kell menni, a megelőzés lenne a fontos – tette hozzá.
A Millió lépés az iskoládért programhoz több somogyi intézmény is csatlakozott. A szőlősgyöröki Dél-Balatoni Gárdonyi Géza Evangélikus Általános Iskola és Óvoda családos túrákat szervez a környéken, hogy a résztvevők minél több lépéssel járuljanak hozzá ahhoz, hogy az iskola elnyerhesse sporteszközök vásárlásához az egymillió forintot.
Lukács Anett az intézmény igazgató érdeklődésünkre elmondta, a kihívást az iskola internetes oldalán is népszerűsítik és külön felhívják a szülők, nagyszülők figyelmét arra, hogy töltsék le az alkalmazást, mozogjanak minél többet, és lehetőségeik szerint gyalog kísérjék iskolába és úgy is vigyék haza gyermekeiket. – Fontos számunkra az egészséges életmód, ezért is csatlakoztunk a programhoz – mondta az igazgató. – Örülnénk, ha nyernénk egy millió forintot, mert régóta szeretnénk már vásárolni egy teqball asztalt. Erre azért van szükség, mert ezzel a sporttal jól fejleszthető a gyerekek koordinációja.
Bevonják a programba az öregdiákokat is
Kaposvári intézmények is csatlakoztak a programhoz. Bódog-Csek Judit a Gárdonyi-tagiskola igazgatója megkeresésünkre elmondta, Aktív iskola védjeggyel ellátott az intézményük, ezért is tartják fontosnak, hogy részt vegyenek a kihívásban. Diákokat, szülőket, volt tanítványokat és egykori pedagógusokat is ösztönöznek azért, hogy minél több lépést tegyenek meg. Az igazgató hozzátette, tavaly későn csatlakoztak a 11 hetes programhoz, de Somogyban így is sikerült megszerezniük a második helyet. A Kinizsi-tagiskolában is fontosnak tartják a mozgást. Gelencsér Zsolt igazgató elmondta, osztályok és a szülők is jelezték már, hogy minél többet gyalogolnak és gyűjtik a kilométert az iskolának.