A klímaváltozás a krizantémtermesztőknek is kihívás

Idén az átlagosnál kevesebb, mintegy 15 millió szál krizantém termelődött a magyarországi kertészetekben – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképéből. Október végén, illetve november elsején talál gazdára a hazai krizantémtermés döntő többsége. A megkérdezett termesztők, forgalmazók szerint idén ha nagy hiány nem is, de erős keresleti piac jellemző mind a cserepes, mind a vágott fajták terén.

Egy átlagos évben a nagyvirágú krizantémokból (Palisade, Creamis stb.) becslések szerint 12-13 millió szál, a közepes-nagy virágúból 1,5-2 millió szál talál vásárlóra. Emellett a csokros fajták – amik egész évben keresettek – és a cserepes fajták is választhatók. Míg korábban a fehér színű volt messze a legkedveltebb, manapság már egyre nagyobb igény mutatkozik a zöld és a kétszínű (kevert színű – piros-fehér, napsárga-narancs, lila-rózsaszín stb.) iránt. Országrészenként is eltérő a trend: Nyugat-Magyarországon a pompon típusúak, az Alföldön, a Tiszántúlon a napraforgóra hajazó Eleonóra dívik. Az utóbbi években az előre gyártott kisebb koszorúkra is nőtt az igény, ez az urnás sírhelyek megnövekedett arányának is betudható.   

Fotó: fotók: NAK / Lévai Zsolt

A krizantém a 17 Celsius-fok körüli hőmérsékletet kedveli, így az idei június-július-augusztusi nagy forróság, tartósan 30 Celsius-fok feletti hőmérséklet komoly kihívásokat hozott a termesztésben. A kánikulában nagy hő- és fénystressz érte a növényeket, ezért több öntözést, irányított tápanyagutánpótlást, és a növényistressz kezelésére biostimulánsokat is kellett alkalmazni, emellett árnyékolást, hűtést, párásítást. Az időzített virágoztatáshoz 255 Watt körüli fény az ideális, de idén rendszeres volt a 600-700, illetve a rekord 768 Watt volt.  
Ez extrém terhelést jelentett, a bimbóképződés megállt, majd a szeptemberi ismételt meleg miatt a bimbófejlődés is lelassult. Szabadtéren és a fóliákban is drasztikusan sok növénykiégés történt, továbbá a fóliás növényeket számos rovar támadta, a szokásos rovarnyomás többszöröse ellen kellett védekezni. Ebben az is nehezíti a termelők dolgát, hogy az EU – sokszor indokolatlanul – számos hatékony növényvédő szert tiltott be. 

Tekintve a krizantém erősen szezonális jellegét, a termesztés és a logisztika, értékesítés is komoly szervezést, feszes időzítést igényel, amely idén csúszott a felsorolt tényezők miatt.  A vágott virág több napos pulton tartásra felkészítve kell a boltokba kerüljön, de a vásárlóknak érdemes közvetlenül a termelőket is keresni.  

Magyarországon a krizantémtermesztés alapvetően nagyvárosok közelében jellemző; jelentős termőterület például Dabas, Lajosmizse, Kecskemét és környéke, ahol a fehér változat a jellemző, míg Nyíregyháza és Szeged környékén az ellenálló krémfehér Creamist részesül előnyben. Az egész országban jellemző a kisebb mértékű helyi termesztés is, sajnos a legtöbb helyen korszerűtlen módszerekkel, több évtizedes technológiával. A klímaváltozás miatt általánosságban különösen fontos az, hogy a termelők ellenőrzött szaporítóanyagot használjanak, illetve hogy korszerű, környezetkímélő növényvédelmi megoldásokat alkalmazzanak.  

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában