Fejlesztés előtt

2 órája

A taszári reptér fejlesztéséről egyeztettek Kaposváron

Witzmann Mihály kezdeményezésére tanácskozást tartottak csütörtökön a Somogy Vármegyei Kormányhivatalban, Kaposváron, ahol a taszári volt katonai reptér fejlesztése volt a téma.

Koszorus Rita

Szebb napokat is megélt már a légibázis.

Fotó: Lang Róbert

A találkozón a Duna-Dráva Nemzeti Park képviselői, a beruházó cég munkatársai és Taszár önkormányzata vett részt a közreműködő állami szervek és hatóságok képviselőivel együtt. 

Egyeztetés a taszári reptérről.
Forrás: Facebook

Witzmann Mihály, országgyűlési képviselő azt írta közösségi oldalán a találkozóról, hogy a cél a térség gazdaságának élénkítése, új munkahelyek létrehozása, valamint korszerű infrastruktúra fejlesztése.

Varjas András taszári polgármester azt mondta, ez egy jó ötlet volt. – Örülnék neki, ha a jövőben több ilyen egyeztetés lenne, tette hozzá. 

– A taszári reptér fejlesztésével kapcsolatos előkészítő feladatokról volt szó a tanácskozáson, amelyet én hívtam össze, mondta megkeresésünkre Witzmann Mihály. Hozzátette: a településrendezési terv módosításának lépéseiről, az ehhez kapcsolódó feladatokról esett szó a találkozón, amelybe becsatlakoztak az érintett hatóságok is. A politikus azt mondta: roppant fontosnak tartja a gadzaságélénkítést, a munkahelyteremtést és az infrsatruktúrafejlesztést a körzetében. Ezért nagy előrelpésnek értékelte azt, hogy új tulajdonosa van az értékes taszári ingatlannak, amely egykor katonai reptér volt. 

Régóta várt eladás történt meg 

Tavaly szeptemberben robbant a hír, hogy egy távol-keleti befektetőcsoport vásárolta meg az ingatlant, miután a magyar állam úgy döntött, árverésre bocsátja a szebb napokat is megélt volt légibázist. 

Februárban jelent meg a Magyar Közlönyben a miniszterelnök által jegyzett kormányhatározat, amely felkérte Nagy Márton gazdaságfejlesztési minisztert, hogy a taszári repteret az MNV Zrt. elektronikus árverési rendszerén keresztül értékesítse. Két hónappal később jött a hír, hogy a hányatott sorsú ingatlant a kikiáltási árnál több mint egymilliárd forinttal drágábban, 3,6 milliárd forintért adták el. Ami már önmagában is nagy eredmény volt, hogy megtartották az árverést, korábban ugyanis még eddig sem jutottak el.

Az új tulajdonos Billion Up Kft. székhelye Budapesten, egy Vörösmarty téren található irodában van. A Nemzeti Cégtár adatai szerint  saját tulajdonú ingatlanok adásvételével foglalkoznak fő tevékenységként. A kft. ügyvezetője a hivatalos adatok szerint a Tajpejben élő  üzletember, Hsieh, Yi-Chen.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában