Helyi közélet

2024.10.18. 09:07

A demencia réme egy időzített bomba

Egészségügyi engedélyeztetésről, a demenciáról s az ápolásról, mint hivatásról egyaránt szó esett azon a szakmai fórumon, amelyet a segesdi Gondviselés Integrált Szociális Intézményben tartottak.

Lőrincz Sándor

Nábrádi Csilla, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Somogy Vármegyei Kirendeltségének igazgatója köszöntőjében kiemelte: a gyermekvédelem mellett szociális területen is fontos és hangsúlyos munka zajlik, s mint megjegyezte: az összetartozás szó akár e szakmai fórum mottójaként is szolgálhatna. – Hiszen közös cél, azonos értékek mentén szerveződik jelentős döntéseket, s kitartást igénylő szakmai tevékenységünk, amely nem nélkülözheti a megújulásra képes munkatársakat – mondta. – Munkánk célja a gondoskodásunkra bízott személyek minőségi ellátása – nyomatékosította az igazgató, majd megköszönte a somogyi intézményvezetőknek a dunai árvíz idején a sződligeti Viktor Integrált Szociális Intézmény lakóinak Zamárdiba telepítésekor nyújtott segítségét. 

250 ezer embernél már kimutatták

Nemes Zita, a házigazda intézmény vezetője korunk népbetegségére, a demenciára, mint az idősellátás kihívására hívta fel a figyelmet előadásában. Levetített egy kisfilmet is, és a mintegy nyolcvan résztvevő kiscsoportos foglalkozás keretében dolgozta fel a témát, hiszen az időskori elbutulás, a demencia ténye és réme időzített bombaként van jelen a magyar családokban. Hazánkban – csakúgy, mint a világ más országaiban –, folyamatosan nő a demensek száma. Mintegy 250 ezer embernél már kimutatták a betegséget, ám a hozzátartozók is érintettek, így több mint egymillióan vannak, akik szembesültek a demencia tünetegyüttesével. 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában