Jegyzet

2 órája

Nagy testvér

Koszorus Rita

Azt hiszem, ma már nincs olyan település, ahol ne lennének kamerák a közterületeken biztonságunk érdekében. Néhány tíz éve még fikciónak tűntek azok az amerikai ponyvasztorik, melyekben a bűnözőket városi kamerák felvételei alapján buktatják le. Mára mindez valósággá vált, sőt, ha mindezt továbbgondoljuk, gyakorlatilag kevés olyan dolog maradt az életünkben, amit ne lehetne egy monitor előtt ülve megoldani, elintézni, megcsinálni. Alapfelszereltség a magyar falvakban a térfigyelő kamerarendszer, még pályázati támogatást is adtak a kiépítésükre és egész egyszerűen közösségileg elfogadottá vált, ha a nagy testvér megfigyeli az utcákat, az ott élőkkel együtt. 

Aki igazán biztosra megy, otthonra is vásárol magának kamerát, hogy akár munka közben vagy nyaralás alatt is ráláthasson az otthonára, vagy akár idős szeretteire. Nem kerül ez a magas technológia ma már többe, mint egy pár olcsóbb márkás sportcipő. Igaz, nem mindenkinél egyforma, mitől érzi magát biztonságban. 

Nem vagyok benne biztos, hogy a bűnözőket visszatartja néhány kamera. A hozzá társuló megfelelő kerítések, elrettentően ugató házőrzők és a portára felszerelt kamera együttesen lehet, hogy célravezetőbb. Ahogy a retorzió ténye és a tett társadalmi elítélése is valódi visszatartó erő lehet. Semmilyen élethelyzet nem lehet magyarázat arra, hogy valaki más akármijét elvegyük, mert a munka, amellyel a rávalót előteremtettük, érték, és ezt akkor is tiszteletben kell tartani, ha éppen nem lát oda senki. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában