Fotókkal

3 órája

Őszi kincsekre leltünk a kaposvári piacon

Mécses- és virágrengetegen keresztül vezetett az utunk a szokásos pénteki piaci túránk alkalmával.

Krizantémok különböző színben és méretben várták, hogy előrelátó piaci vásárlók kosarába kerüljenek.
– Van egy és több szálas, bimbós, illetve olyan is, ami már szépen kinyílt – mutatta az árut Schrakta Ferenc, kaposújlaki kereskedő. Hozzátette: eddig még nem indult be a nagy mindenszenteki bevásárlás, de a kissé barátságtalan pénteki időjárásra fogta ő is a szerényebb forgalmat, ahogyan ezt többen is mondták a Kaposvári Nagypiacon.

Kaposvári Nagypiac
A krizantémok különböző színben és méretben sorakoztak a Kaposvári Nagypiacon Fotó: Lang Róbert

Széles árskálán mozgott a dió a piacon

Nem csak élő virággal, de mécsesekkel és sírdíszekkel is készültek a kereskedők, bőséges választék várta azokat, akik a temetőbe kerestek virágot. Természetesen a szezon kedvelt termékei is elérhetőek voltak, így több helyen találtunk sütőtököt és szelídgesztenyét is. Viszonylag széles árskálán mozgott a hámozott dió, amelyet kétezertől, ötezer forintos kilónkénti áron is be lehetett szerezni. Rengeteg gombát kínáltak az őstermelők, köszönhetően az előző hetek nedves időjárásának, bőségesen ontották kincseiket a somogyi erdők.
– Hoztam már hat kilós pöfeteget is korábban, de ez most 2,9 kilogramm – mondta Kuti Sándorné somogysárdi termelő.

Mesebeli őszi dekorációval kitűnt a sokaságból Skorday Károlyné, aki Bátaszékről hozta el boszorkányos díszeit.
– A különlegességük az, hogy egyediek, nem olyanok, mint a sorozatgyártásban készült dísztárgyak, amit a multiknál lehet kapni – mondta a Hexe Dekor megálmodója, aki noha még messze van az év végi ünnepek szezonja, de manós és karácsonyi díszekkel is készült már a kaposvári piacra.

Kaposvári Nagypiac aktuális árai

2024.október 25.

 

Káposzta

400 Ft/kg-tól

Alma

349 Ft/kg-tól

Zeller

450 Ft/kg-tól

Csemege kukorica

180 Ft/db-tól

Repce és virágméz

2000 Ft/kg-tól

Akác méz

3800 Ft/Kg-tól

Hárs méz

2800 Ft/kg-tól

Magyar Burgonya

              200 Ft/kg-tól

Sárgarépa

150 Ft/kg-tól

Zöldség

500 Ft/kg-tól

Paradicsom

500 Ft/kg-tól

Karfiol

              950 Ft/kg-tól

Mák

2500 Ft/kg-tól 

Dió

            2990 Ft/kg-tól

Vöröshagyma

450 Ft/kg-tól

Lecsó paprika

499 Ft/kg-tól

Főző tök

             400 Ft/kg-tól

Csirkemell nagyfilé

1839 Ft/kg-tól

Csirke egész comb

799 Ft/kg-tól

Csirke szárny

969 Ft/kg-tól

Csirke máj-szívvel

699 Ft/kg-tól

Comb

2250 Ft/kg-tól

Karaj

2749 Ft/kg-tól

Csülök

1699 Ft/kg-tól

Sonka

5500 Ft/kg-tól

Árvácska

                                          300 Ft/db

Tojás S

42 Ft/db-tól

Tojás M

54 Ft/db-tól

Tojás L

64 Ft/db-tól

Tojás XL

82 Ft/db-tól

Szilva

650 Ft/kg-tól

Szőlő

1300 Ft/kg-tól

Sütőtök

450 Ft/kg

Faragni való tök (Halloween tök)

 350 Ft /kg

Uborka

                    750 Ft/kg

Krizantém

1000 Ft/db-tól

Dughagyma  

1800 Ft /db-tól

Őszi fokhagyma

2800 Ft / kg

Körte

400Ft/kg

Kifejtőbab

1500 Ft/kg-tól

Gesztenye

1900 Ft/kg

Saláta palánta

600 Ft/20 szál

Dísztök

300 Ft/db

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában