Fotókkal, videóval

2 órája

56-os megemlékezés: meg kell védeni és tartani a szabadságjogainkat

Minden nemzetnek magának kell megteremtenie szuverenitását, mondta ünnepi beszédében Csordás Endre, nyugalmazott kémiatanár az 1956-os forradalom és szabadságharc 68. évfordulóján Kaposváron. A Nagy Imre térre szervezett megemlékezésen közreműködött a Déryné Vándorszíntársulat.

Marosi Gábor

Csordás Endre beszéden kiemelte, a közép-európai forradalmak közös vonása, hogy a szabadságukért küzdők 1968-ban Csehszlovákiában, majd 1981-ben Lengyelországban is magukra maradtak a harcokban, ahogyan hősies küzdelmükben az ’56-os szabadságharcosaink is.
– Nem jött a segítség sem a nyugat országaiból, sem az Egyesült Államokból – mondta. – Nyilvánvalóvá vált, hogy minden nemzetnek saját magának kell megteremteni szuverenitását, azaz önállóságát és függetlenségi státuszát. Ezért kell minden erőnkkel védenünk és megtartanunk a rendszerváltással visszaszerzett szabadságjogainkat, hogy unokáinknak is megőrizhessük hazánk függetlenségét, és távol tarthassuk magunktól a környezetünkben, közéletünkben feltűnt politikai celebeket – fogalmazott Csordás Endre.

56 szabadságharc megemlékezés
Fotó: Muzslay Péter 

Gondolatait folytatta hozzátette, mindezt megvalósíthatjuk, ha hűek maradunk ’56 eszmeiségéhez, szellemiségéhez, hiszen azokból meríthetünk erőt, szerezhetünk bátorságot, és nyerhetünk hitet mindennapjaink küzdelmeihez. Csordás Endre beszédében felidézte a 68 évvel ezelőtti eseményeket is. Elmondta, a fővárosban kitört forradalom híre hamar eljutott a vidéki városokba, falvakba, így Kaposvárra is. A városban nagy tömeg gyűlt össze 1956. október 26-án a Petőfi szobornál megtartott nagygyűlésen. Sokan tüntettek másnap a szovjet emlékműnél és 28-án a Kossuth téren, amit október 31-én ugyanott nagygyűlés követett.

Fotó: Muzslay Péter

Csordás Endre arról is beszélt a megemlékezésen, vigyázzunk a nehezen megszerzett szabadságunkra. Féltőn óvjuk a rosszakaróktól, akik önálló gondolat és akarat nélküli masszává kívánják gyúrni a nemzetet, elvéve szuverenitásukat, elvéve jogukat ahhoz, hogy sorsukat saját maguk irányítsák – tette hozzá a nyugalmazott kémiatanár.

A Nagy Imre téri megemlékezésen politikai pártok és civil szervezetek képviselői, valamint több kisgyermekes család is részt vett. A megemlékezők egy része az ünnepség után átsétált a Berzsenyi parkba, A szabadság angyala szoborhoz, ahol tovább folytatódott a 1956-os megemlékezés. Csak úgy, mint a Nagy Imre téren, a parkban is a Déryné Vándorszíntársulat adott ünnepi műsort. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában