Börtönbe zárták a régmúltat

2023.05.25. 10:58

Háromszáz éves Somogy vármegye legfontosabb közgyűjteménye

A 43. Levéltári Napon konferenciát tartottak abból az alkalomból, hogy 300 éves lett a somogyi levéltár. 1723-ban rendelték el, hogy a vármegyeházaknak „levelestárakat” kell fenntartaniuk. A somogyi levéltárnak színes múltja van, derült ki a szerdai előadásokból.

Kovács Gábor

Fotó: Lang Róbert

Kevesen tudják, hogy 1724 és 1738 között Tapsonyban állt a vármegyeháza. Ekkor rossz állapotban, nehezen elérhetők voltak az iratok. Később Marcaliba kellett átvinni a papírokat, mert a Széchenyi család jóvoltából ott ülésezett a vármegyei közgyűlés. Önálló somogyi közigazgatás csak 1715 -től létezett, mert a török időkben Zala és Somogy közös főispánságot, adminisztrációt tartott fenn, és ez bonyodalmat is okozott az iratok átadásakor. Később Tallián János főjegyző kezdte lemásolni és ezzel megmenteni a pusztuló dokumentumokat. Ő Andocson élt, oda is magával vitt iratokat. 1750-ben az Eszterházy család ajánlotta fel a kaposvári börtön és dologház épületét vármegyeházának. Itt lelt otthonra a levéltár is. 

– Az archívum szűk volta miatt az iratok nehezen férnek el, a körülmények embernek és iratnak egészségtelenek – jelezte egy korabeli főadószedő. Így merült fel egy új vármegyeháza épületének gondolata. A régi levéltár épülete 1908-ig csak egyemeletes volt, aztán 1983-ig a múzeum és a levéltár közösen működtette. Öt kilométernyi iratanyag fért el a levéltár falai között, ezért sokáig a nagyberki kastélyt is raktárnak használták. 

Minderről Polgár Tamás, a MNL Levéltár Somogy Megyei Levéltárának igazgatója beszélt előadásában. Huszti Gábor, a Somogy Vármegyei Közgyűlés alelnöke köszöntőjében hangsúlyozta, hogy 181 értéket tartanak nyilván a vármegyei értéktárban, és a levéltár újabb kincsek feltárásához segít hozzá. 

Ma már nem egy poros irattárról van szó, hanem olyan digitalizált dokumentumgyűjteményről, ami elektronikusan az otthoni karosszékből is kutatható, mondta Czetz Balázs, a Magyar Nemzeti Levéltár gyűjteményi főigazgató-helyettese. A kaposvári származású Gőzsy Zoltán baranyai levéltár-igazgató a két világháború közötti korszakba kalauzolta a hallgatóságot. 

 

Nagy formátumú igazgatók váltották egymást a levéltár élén

Legendás, nagy formátumú igazgatókról is szó esett a konferencián. Közülük is kiemelkedik Kanyar József, akiről személyes emlékeit is felelevenítve beszélt Gálné Jáger Márta nyugalmazott főlevéltáros, aki kiemelte Kanyar tudományszervezői munkáját és a honismereti mozgalom megalapításában betöltött szerepét, valamint azt, hogy páratlan életművet hagyott hátra a helytörténetben. A legkedvesebb kötete volt a 30 nemzedék vallomása Somogyról című műve. A konferencián üresen hagyták egy másik nagy igazgató, Szili Ferenc helyét, aki egészségi állapota miatt nem vett részt a rendezvényen, ahol örökségét méltatták. Szántó László nyugalmazott főlevéltáros, az MSZMP Somogy Megyei Bizottsága irat­anyagának sorsát kutatta, erről tartott előadást. 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában