2023.11.12. 15:12
Visszatértek lakóhelyükre a vityapusztaiak
A Vityapusztáról elszármazottaknak szerveztek találkozót a település kultúrházában a hétvégén.
Fotó: Móring József Attila
Az eseményen több mint százan vettek részt. Gyurákovics László Somogyvár polgármestere érdeklődésünkre elmondta, hagyományteremtő szándékkal, első alkalommal hívták életre a találkozót.
– A Somogyvárhoz tartozó Vityapuszta régen és most is szerves része községüknek – emelte ki a településvezető. – Az összejövetelen azok az emberek, családok vettek részt, akiket az elmúlt évtizedekben máshová sodort el az élet. Az 1980-1990-es években volt egy nagyobb beköltözési hullám Somogyvárra, de azért maradtak családok Vityapusztán. Jelenleg több mint kétszázan élnek a településrészen – mondta Gyurákovics László.
A találkozóra az ország minden szegletéből érkeztek egykori vityapusztaiak, és még Szlovákiából is hazalátogattak az elszármazott somogyiak. Gyurákovics László arról is beszélt lapunknak, fontosak számukra a vityapusztaiak, ezért is igyekeznek fejlesztéseket megvalósítani a településrészen. Szociális bérlakásokat építettek, tavaly az utat és a kultúrházat is felújították. Az elszármazottak találkozóján az egykori szomszédok, barátok, rokonok visszaemlékeztek régi lakóhelyükre, felidézték a hagyományokat, beszélgettek, az önkormányzat pedig vendégül látta őket. Somogyvár polgármestere hozzátette, már az első összejövetel is azt bizonyítja, hogy összetartóak a vityapusztaiak és fontos számukra az, honnan indult az életük, ezért jövőre is szeretnék megszervezni a találkozót.