A vadász, aki ecsettel és ceruzával járja a somogyi rengeteget

– Honnan ered a művészet iránti vonzalma?
– Édesanyám magyar volt, művész családból származott. De apám családjában is voltak művészek. Úgyhogy én már gyerekkoromban magamba szívtam a művészet iránti szeretetet. Úgy emlékszem, már 4 évesen is alkottam, eleinte csak rajzoltam, aztán jött a festés is.

– Ez a szeretet találkozott a vadászattal az életében, hogyan?
– Sem anyai, sem apai ágon nem volt a családban vadászember, a nagypapa öccse ment néha fácánozni hajtásokra. Van egy magyar unokabátyám, ő és én vadászunk csak a családban. Azért kezdett érdekelni a vadászat, mert mindig is szerettem a természetet. Azért jelentkeztem erdészeti egyetemre is, mert vadászni akartam és nálunk akkoriban csak úgy volt erre lehetőség, ha elvégzem az egyetemet.

– Az, hogy megfesti amit lát, természetes velejárója a vadászatnak? 
– Nem, mert ha kimegyek festeni akkor csak néha jut eszembe, hogy jó lenne, ha itt lenne a puskám. Ha festek, akkor csak a papír van és az ecset, no meg én és a vad. Néha van olyan, hogy lövök egy sakált, vagy bakot és akkor arról készítek vázlatot. De ez csak ritkán fordul elő, most nagyon meleg is van, ehhez, mielőbb le kell adni a vadat.

– Az alkotási folyamat része az is, hogy sokat várakozik a fák között lapulva a „modelljére”? 
– Általában távcsővel, spektívvel (egyszemes látcső) megyek. A területet jól ismerem vadászként és természetbarátként is, úgyhogy tudom hol, milyen fajokat lehet látni. Először sétálok a távcsővel és amikor meglátok valami érdekeset, igyekszem úgy közelebb kerülni az állathoz, hogy ne zavarjam meg. Ebben sokat segít a spektív és persze van velem  ceruza, papír és akvarell festék is.

– Előfordul, idő előtt elillan, elrepül a kép főszereplője? 
– Sajnos igen. De idővel és elég sok gyakorlattal jön az is, hogy már elég csak ránéznem az állatra és megértem a teste formáját, így nem esik nehezemre lerajzolni, majd megfesteni. Mindig a vaddal, vagy madárral kezdek, hogy legyen időm és csak aztán jön a háttér. Az biztosan nem megy sehova.

– Van kedvenc témája, évszaka?
– Szeretem a fakopáncsot, a rétisas fészkeket, amiben már fiókák is vannak. Emlősök közül pedig az őzet és a szarvasbikát szeretem leginkább. Az üzekedés idején is jobban mozognak, de a legjobb aratás után és télen, mert olyankor a levelek sem takarnak. A tavasz pedig azért jó, mert olyankor a tél után aktívabb a vad, a madarak visszajönnek délről.

Több, mint hobbi

Stefan Bönsch hosszú távú célja volt már korábban is, hogy a festészetből éljen. De családi okok miatt el kellett mennie Németországba, azonban 2002. óta Stefan Bönsch újra belevetette magát az alkotásba. A somogyi élővilág pedig bőven ad témát, szűkebb pátriája mellett a Nagyberek és a somogyszentpáli környék is újabb festmények elkészültének helyszíne. S nem csak az állatvilág, de a a magyar gyökerekkel rendelkező német alkotót népi építészet emlékei is megihletik .