Kiss Szilárd mesteredző betöltötte a nyolcvanat

– A játékosok és a szülők mesternek szólítják minden alkalommal, és bár hangos szó szinte soha nem hangzik el, fegyelmezetten és tisztelettel figyelnek a gyerekek minden alkalommal. Mivel lehet ezt elérni? 
– Azt gondolom, hogy a kézilabdaképzés mellett kell egyfajta személyiség, amivel ezt a fajta tiszteletet kiérdemli az ember. Ezt soha nem lehet erőltetni, ez vagy megvan, vagy nincs. A mai napig imádok dolgozni, amit át akarok adni, azt mindig jókedvvel adom át, és szeretem a fiatalokkal való munkát, tulajdonképpen ez tart engem is fiatalon. 

– Azt hihetnénk, hogy a mai fiatalokat nehéz kezelni, és megtalálni velük a közös hangot. Mi a titok? 
– Én csak egyfajta edzésmunkában hiszek, és ha egyszer-egyszer valamelyik sportoló nem így dolgozik, soha nem veszekszem velük, csak annyit mondok neki, hogy az, amit te csinálsz, azt én nem ismerem, csináld másképpen. Ezen kívül figyelek arra, hogy ha valakivel találkozom a csarnokban, mindig megállítom és egy-két szót váltok vele, mert érdekel, mi van a fiatalokkal az edzéseken kívül is. Nagy öröm számomra, amikor látom rajtuk, hogy őszintén megörülnek, amikor én jövök aznap az egyéni edzésre. Egy kislánytól, akivel a sérülése után foglalkoztam és a visszatérésén dolgoztunk közösen, ajándékot kaptam azzal a felirattal: a sérültek angyalkája. Ez még engem is meghatott. 

– A munkatársak azt mondják, hogy mindig meglátja egy sportolón, hogy min lehetne változtatni, és egy-egy szóval vagy mozdulattal a lényegre tapintva azonnal megoldást is kínál. 
– Igyekszem az elmúlt közel 60 év edzői munkájának tapasztalatával segíteni a képzést a NEKA-n. Bízom abban, hogy bár a kézilabdázás felgyorsult, néhány szabály megváltozott, azért az alapok, a legfontosabb dolgok ma is érvényesek.