Kosárlabda

2024.07.05. 11:48

Luka Markovic a Kaposvár harmadik nyári igazolása

A magyar élvonalban korábban komoly tapasztalatot szerző Luka Markovic a Kometa Kaposvári KK-ban folytatja pályafutását. A szerb-magyar kettős állampolgárságú játékos neve ismerősen csenghet a kaposvári szurkolóknak, hiszen a 2018/19-es szezonban is a somogyi gárdást erősítette a 3-4-es poszton is bevethető kosaras.

Fotó: TIBOR KOVACS

Luka Markovic az Alba Fehérvár csapatával bajnoki címet és Magyar Kupa-győzelmet is ünnepelhetett a 2016/17-es szezonban. Az új igazolás kilenc szezont játszott le a magyar élvonalban, majd kettőt a másodosztályban. Érdekesség, hogy pontok tekintetében az élvonalban karriercsúcsát épp kaposvári mezben érte el a Sopron ellen. Az elmúlt esztendőben a Fót csapatát erősítette Luka Markovic, akinek 27 pontos mérkőzése is volt.

Markovic remek emlékeket őriz a városról és a szurkolókról.

– Nagyon szerettem Kaposváron játszani. Jó volt a hangulat a csapatban, a szurkolók pedig fantasztikusak voltak. Akkor együtt játszottam Handlein Rolival, aki igazi vezér és példakép volt a pályán és azon kívül is. Örülök, hogy most is a klub sikereiért dolgozik, annak pedig még jobban, hogy gondolt rám, mint lehetséges érkező, aki segíthet a csapatnak – mondta Luka Markovic.

Egy 2022-es keresztszalag-szakadást követően már ismét százszázalékosállapotban van Markovic, aki a rehabilitáció nehéz időszakáról és az elmúlt szezonjáról is beszélt.

– 2022-ben a bajnokság végén súlyos sérülést szenvedtem. Egy betörésnél leragadt a lábam a vaxos pályán, azonnal tudtam, hogy nagy a baj. A csapattal szerencsére kiharcoltuk a feljutást, rám viszont az ünneplés helyett a magányos rehabilitáció várt. A keresztszalagműtét során fertőzést kaptam – ugyanaz történt velem is, mint a labdarúgó válogatott hálóőrével, Gulácsi Péterrel – így nagyon nehéz helyzetből indultam. Hat héten át egy rehabra specializálódott kórházban voltam Belgrádban. Az ottani kemény munka eredménye az, hogy tökéletes állapotban van a lábam. Egy ilyen súlyos sérülés és hosszú kihagyás után tavaly bizalmat kaptam Fóton, amiért nagyon halas vagyok. Szuper csapatunk volt és nagyon jó eredményeket értünk el, hiszen a kupában második, míg a bajnokságban negyedik helyen végeztünk – emlékezett vissza a 198 centis szerb-magyar kosaras.

Luka Markovic is meglepődött a Kaposvár kiesésén, és alig várja, hogy az új Arénában pattogtathasson.

– Nagyon meglepett és szomorú voltam a Kaposvár tavalyi eredményei miatt. Ez a város és a szurkolók nem ezt érdemlik. Azt megígérhetem, hogy ugyanúgy, ahogy eddig, én a szívemet-lelkemet kiteszem majd a pályán minden meccsen. Amikor legutóbb itt játszottam, akkor épült az új csarnok, így most először lesz lehetőségem ott pályára lepni. Várom a felkészülés kezdetét és a találkozást a csapattársaimmal. A kisfiam és a feleségem minden meccsen ott lesznek, szóval ha bicskával nem is, de egy kis dobbal Novak is beszáll majd a szurkolásba – mondta Luka Markovic.

Játékosmozgás 

Érkezők: Branislav Dzunic (vezetőedző), Luka Markovic (Phoenix-MT Fót), Kis Raul (Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia), Kocsis Zalán (Tiszaújvárosi Termálfürdő Phoenix KK). 

Hosszabbító játékosok: Paár Márk, Szőke Bálint, Bogdán Benedek, Antalics Dániel. 

Távozók: Dalibor Damjanovic (vezetőedző), Krnjajski Boris (Szolnoki Olajbányász), Halmai Dániel (Atomerőmű SE Paks), Filipovity Márkó (Alba Fehérvár), Ronald Jackson (-), Tahj Eaddy (-), Remy Abell (-), Milos Koprivica (-).
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában