A kaposvári edzőcsarnokból Párizsba vezetett az út

Balogh Orsolya nagy lehetőségéről és párizsi élményeiről beszélgettünk.

– Sok évtizedes sportmúlt után hosszú út vetetett a szakkommentátori székig.
– 1987-re nyúlik vissza a történetem. Akkor kezdtem ritmikus gimnasztikázni itt Kaposváron Boldizsár Natália kezei között. 11 éven át versenyeztem, majd elkezdtem edzősködni, most már több mint húsz éve vagyok az edzői pályán. A tokioi olimpia után 2022-ben kért fel először a szövetség a telavivi Európa-bajnokság kapcsán szakkommentártornak. Természetesen boldogan mondtam igent. A párizsi olimpiai ciklusban, minden világversenyen megkaptam ezt a felkérést és a végén az időszak megkoronázása volt maga a párizsi olimpia.

– Bár már volt tapasztalata világversenyen, egy olimpia mégiscsak a csúcs. Mit érzett mikor megkapta a megtisztelő felkérést?
– A legnagyobb öröm talán 2022 tavaszán ért, ekkor kértek fel először. Akkor éreztem azt, hogy egy nagyon nagy megtiszteltetés és elismerés ért. Az Európa-bajnokság után felmerült a kérdés, hogy sikerült-e a feladatot jól megoldanom. Abban az évben volt Szófiában a világbajnokság és újból megkaptam a feladatot. Ezután éreztem azt, hogy ennek megvan az oka, és lesz folytatás. Így is lett. Májusban, az idei hazai eb-n már tudott volt, hogy az olimpiát is nagyjából ugyanazok a szakkommentátorok viszik majd, így az a megkeresés már nem ért váratlanul. Nem azt mondom, hogy biztos voltam benne, de számítottam rá.

– Hogyan készült a nagy feladatra?
– Felkészülök minden esemény előtt, elsősorban a résztvevő versenyzőkből. Az ő sportpályafutásukat, eredményeiket nagyon kell tudni. Követek minden világversenyt, így a legtöbb, főleg éremre pályázó sportoló gyakorlatát is ismerem. Figyelem őket, hogy hol szoktak esetleg hibázni, vagy éppen mi az erősségük. Ezekből, mind fel kell készülni. Nyilván ez azért van, mert több mint 30 éve vagyok a sportágban, rendszeresen pontozok versenyeken. Nagyon jól kell ismerni a szabályzatot és a pontozási rendszert, a bírói munkát, az egyes elemek értékét, és hogy hogyan épül fel egy gyakorlat. Ez mind összességében kell a megfelelő közvetítéshez. A szakkommentátori munkát senkitől sem tanultam. Az ember figyeli a sporteseményeket, közben azt is érzi, hogy hozzá melyik stílus áll a legközelebb, melyik élvezhető és mitől az. Ez belülről jön. Próbálok inkább a laikusabb közönséghez szólni, és igyekszem élvezetesen közvetíteni, hogy a néző maradjon a képernyő előtt és élvezze ezt a gyönyörű sportágat.

– A szakmai jelenlét mellett hogyan élte meg emberileg az olimpiát, főleg mikor magyar versenyzőért szurkolhattunk?
– Igen. Ad egy plusz izgalmat nyilván nekem is mikor magyar versenyzőt láthatok. Idén Pigniczki Fanni képviselte hazánkat. Hosszú évek óta ismerem őt, rendszeresen pontozom hazai versenyeken, emellett sokszor írunk is egymásnak, így nyilván kicsit jobban izgul az ember. Ilyenkor én inkább csendben vagyok. Még a gyerekek is szokták kérni, hogy amikor valakiért szorítanak inkább ne beszéljek annyit, ilyenkor mindenki nagyon szorít a másikért. Ez a mi sportágunkban jellemző, ellentétben mondjuk az úszással, ahol hangosabban megy a szurkolás, de nálunk inkább kicsit csendesebben kísérjük az eseményeket. Összességében nyilván van elfogultság a magyar versenyzők iránt. Minden kommentátornak van olyan, akiért nagyon szurkol, hiszen ismeri, és követi a pályafutását. Ezeket azért kicsit ki kell iktatni, de magyar versenyzőnél nyilván belefér, hogy jobban szurkoljunk. Nehézség még, hogy néha nem értjük az adott pontot, akkor nagyon nehéz diplomatikusak maradni, de kiemelném, hogy idén az olimpián nagyon korrekt pontozás volt, így ezzel nem volt gond Párizsban.

– Hogyan élte meg az olimpia hangulatát?
– Bevallom az első pár gyakorlatnál ugyanúgy éreztem magam, mint a többi világversenyen, aztán jött a brazil versenyző, és olyan gyakorlatot mutatott be, ami abszolút meghozta az olimpiai hangulatot számomra is. Nem tudom miért, de akkor kezdtem érezni, hogy ez teljesen más élmény. Nyilván a másik nagy fordulat volt, mikor a magyar versenyzőt szólították, mert ha egy olyan embert látsz az olimpián, akit személyesen is ismersz, az egy plusz élmény és izgalom.

– Mit vár a jövőben? Számít hasonló volumenű megkeresésre?
– Bízom benne, mert nagyon szeretem ezt csinálni, több mint 30 éve a sportágnak élek, nagyon szeretek róla beszélni is. Most változnak majd a szabályok, egy olimpia után mindig ez történik. A következőkben a legfontosabb feladatunk az lesz, hogy ezeket megtanuljuk, ebből vizsgát is kell tenni, hiszen a jövőben ezek alapján kell majd közvetíteni is. Örülnék, ha a következő ciklusban is kapnék hasonló felkérést. Ha nem így lesz, akkor is azt érzem, hogy az elmúlt időszak kerek volt, megkoronázva az olimpiával. Emellett szakmailag figyeljük a többi nemzetet, várjuk, hogy hol bukkan fel egy újabb tehetség, illetve hogy a már érmes versenyzők közül ki, hogyan folytatja a pályafutását.

– Az, hogy szakkommentátorként vehetett részt egy olimpián, egy teljesen más nézőpont és tapasztalás. Mennyiben járul hozzá ez az edzői látásmódjához?
– Egy ilyen világverseny előtti felkészülés még inkább megköveteli, hogy mélyítsem a tudásomat. Illetve a gyerekeknek is nagy élmény, amikor az edzőjüket hallják a tévében. Azt látom, hogy a sportág népszerűségének is jót tesz, mert egyre többen választják a ritmikus gimnasztikát. A legfontosabb pedig, hogy a szakkommentátori munka engem is arra sarkall, hogy folyamatosan képezzem magam és fejlesszem a tudásomat, ezáltal még jobb edző és szakember legyek.