Mató Gyula vívó paralimpikon igazi példakép a kaposvári fiatalok számára

– Nagy vágya volt, hogy a kaposváriaknak is bemutathassa a vívás szépségét. Milyen korosztályból kerültek ki a tanítványai?
– A legfiatalabb jelenleg 8 a legidősebb tanítványom 62 éves. Ez is bizonyítja, hogy a vívás az egyik olyan sportág, mely kortalan – mondta Mató Gyula. – Bármikor el lehet kezdeni, akár hobbi szinten is. 2019-ben alapítottuk a vívóklubot a városban és mondhatom, hogy itt is népszerű a sportág. Jelenleg közel húsz tanítványom van és remélhetőleg ez a létszám szeptembertől nőni fog.

– Hogyan lett ez a sportág az élete része?
– Volt egy súlyos motorbalesetem 1992-ben, melynek következményeként amputálni kellett a jobb lábamat. Utána tíz évig nem igazán találtam a számomra olyan sportot, ami megfelel az én mozgásigényemnek. Egy véletlen folytán találkoztam az ülőröplabdával, mint parasporttal, így csöppentem bele ebbe a világba. Az egyik edzésen láttam a kerekesszékes vívást és megkérdeztem, hogy ki lehet-e próbálni. Ez 2005. október 14-én volt, napra pontosan emlékszem, mert ahogy beleültem a kerekesszékbe, azonnal beleszerettem a vívásba és utána közel tizenhárom évig volt aktív a pályafutásom, ami alatt sikerült komoly eredményeket elérni.

–  Sok-sok világversenyen megmérettette magát. Köztük paralimpiai eredmények is születtek.
– Igen, erre nagyon büszke vagyok. Többszörös Európa-bajnoki bronzérem, jó pár magyar bajnoki cím és világbajnoki helyezések mellett három paralimpián vettem részt. Az első alkalom Peking volt, majd London, és végül az utolsó ötkarikás szereplésem Rióban volt.

– Az élet hozta úgy, hogy kerekesszékbe került, de így rátalált erre a különleges sportra.
– Nagyon sok pozitívumot kaptam a vívástól. Sok mindenre rádöbbentett, például, hogy ne legyek hirtelen, megtanított, hogy gondoljak át mindent. Úgy tudom leírni, hogy olyan mintha valaki sakkozna és bokszolna egyszerre. Nagyon összetett és komplex sport. Minden sportnak megvan a maga szépsége, de nyilván én a vívással kapcsolatban elfogult lehetek.

– A vívás ágai közül a párbajtőrt oktatja. Hogyan foglalná össze az edzői szemléletét?
– Azért választottam ezt, mert ez a legérthetőbb. Ha találat van, jelez a rendszer, de a pontos találathoz nagy szükség van a koncentrációra. Nagyon fontosnak tartom, hogy ezáltal mentálisan is sokat tudnak előre lépni a növendékeim. Amikor elkezd valaki vívni, az eleje mindig tanulási folyamat. Általában ez olyan 2-3 év, amikorra már valaki átérezheti a sport lényegét. Fontos hogy bízzanak magukba. Én tehetek bármit, az önmagában nem elég, Az oktatásom csúcspontja természetesen maga a vívás, de az edzéselméletemben fontos az életre nevelést is, hogy hogyan legyenek kitartóak, széles látókörűek, bátrabbak, magabiztosabbak és kommunikatívabbak. Ezek mind hozzá tartoznak a víváshoz. De mindennek az alapja, hogy szeressék, amit csinálnak.

– Említette, hogy a vívás egyfajta befelé figyelésre is tanít. Ennél a sportnál a türelem is nagyon fontos alappillér?
– Igen. Fejben nagyon ott kell lenni. A vívásnak nagyon fontos része az összpontosítás és a mentális jelenlét.

Mató Gyula kerekesszékeseket is oktatna 

– Hogyan látja a sportág jövőjét, akár a paralimpián?
– Szerintem az idén jó eredményeket érhetünk el kerekes székes vívásban az idei paralimpián is. Legalább három éremnek örülnék. Az olimpiákon – az ép, és parasportban is – az egyik legeredményesebb sportág a vívás. Úgy gondolom, hogy ez egy tradicionális magyar sikersport, és, ha minél többen választják az nagyon jó. Fontos, hogy az emberek sportoljanak, ez elengedhetetlen. Mindegy, hogy mit, a lényeg, hogy szeressék amit csinálnak, mert van az a mondás, hogy „Ép testben ép lélek”. De azt gondolom, hogy egyre népszerűbb sport, köszönhetően a világversenyeken elért kimagasló eredményeknek.

– Személye és története mennyiben adhat pluszt a tanítványainak?
– Remélem, hogy sokat. Nekem is voltak nehéz pillanataim. Minden ember életében lehet egy komoly törés, ami döntés elé állíthatja, és választania kell, hogy előre lép, vagy vissza. Az, hogy valaki egy olyan sportot választ ami ennyire összetett, már sokat jelent, ezt próbálom én is átadni. Az eredményeket pedig meg kell becsülni. Csak az ha valaki korosztályban ott van a top nyolcban, bekerülnek a válogatottba, vagy kijutnak egy olimpiára, az már egy fél érem. Ha valaki odáig eljut az már nagyon nagy teljesítmény, ami mögött nagyon nagy munka van. Rióban kilencedik lettem, de nagyon büszke vagyok rá, és hiszem, hogy ez jó példa lehet.

– Sorstársak keresték már meg, hogy szívesen elsajátítanák ezt a sportot?
– Volt már kerekesszékes tanítványom korábban, és bevallom gondoltam rá, hogy a jövőben kerekesszékes vívórészleget is kialakítsak a Parádriposzt Vívó Klubon belül, de egyelőre ezt nem tudom kivitelezni, mivel egyedül vagyok edző. Ahhoz, hogy ez meg tudjon valósulni legalább még egy edzőre szükség van, de tervezem. A Mozgáskorlátozottak Egyesületével már felvettem a kapcsolatot itt Kaposváron, ők nyitottak rá, de ez még várat magára.