Labdarúgó NB III.

2024.09.01. 19:37

Hátrányból felállva nyert a Rákóczi FC

Az MTK Budapest második csapatának otthonában szólították pályára a kaposváriakat a harmadosztályú labdarúgó-bajnokság Dél-Nyugati csoportjának hatodik játéknapján. A Rákóczi FC egy izgalmas, sok helyzetet hozó mérkőzésen hátrányból felállva nyert.

Klein Péter Nándor

Fotó: Lang Róbert

A szerdai Iváncsa KSE elleni pofont követően az MTK Budapest második csapatának otthonában nyílt javítási lehetőség a Rákóczi FC számára. A somogyi zöld-fehérek számára azonban nem indult túl jól a találkozó, hiszen Antal Dennis két igen ígéretes lövéssel is megkínálta Mikler Dániel az első negyed órában, azonban ekkor még a kaposvári kapus védeni tudott. A következő hazai lehetőségnél viszont már teljes mértékben kiszolgáltatott volt, miután Nagy Máté vétett el egy visszapasszolt labdát, amivel Molnár Ádin lépett meg és a kifutó kapus mellett a bal alsó sarokba lőtt (1–0). A kaposváriak tíz perc elteltével egy nagyon hasonló góllal egyenlítettek, hiszen Babinszky Bence szintén egy rossz passzra csapott le, s lőtt a kapuba tizenöt méterről (1–1). A következő nagy lehetőség bár ismét az MTK II. előtt adódott, – Mikler Dániel viszont Herczeg Botond ziccerét is védte – de a kaposváriak szereztek újabb találatot. A szünet előtti percekben Mayer Milán parádés mozdulattal löbbölte a labdát Horváth Balázs elé, aki két méterről, balról gurított a bal alsóba (1–2).

MTK II-Rákóczi FC
Hátrányból állt fel a Rákóczi FC a fővárosban 
Fotó: Klein Péter Nándor

A második félidő Molnár Ádin ordító helyzetével indult, azonban a támadó a bal alsó mellé gurított. A következő percek is a hazaiakról szóltak, azonban a Rákóczi FC az első támadását gólra váltotta. Ezúttal is Mayer Milán adott remek labdát, ezúttal Babinszky Bencének, aki tizenkét méterről lőtt a kapu jobb oldalába (1–3).

Izgalmasan alakult a véghajrá a Rákóczi FC számára

A folytatásban mindkét csapat igen támadószellemben futballozott, így folyamatosan veszélyben forogtak a kapuk, azonban nem akcióból, hanem pontrúgásból esett a következő találat. Antal Dennis 22 méterről, nagy erővel lőtt a jobb felsőbe szabadrúgásból (2–3), s ezzel teljesen nyílt lett a mérkőzés az utolsó négy percekben. A hazaiak foggal-körömmel küzdöttek az egyenlítésért, azonban a Rákóczi FC, ha nehezen is, de bezsebelte a három pontot, amivel feljött a harmadik helyre.

MTK II-Rákóczi FC
Hajtós, küzdelmes meccset nyertek meg a zöld-fehérek Fotó: Klein Péter Nándor

MTK Budapest II.–Kaposvári Rákóczi FC 2–3 (1–2)
Budapest, Sándor Károly Labdarúgó Akadémia, 200 néző. V.: Juhász B. (Turi M., Cseresznyák).
MTK Budapest II.: Csenterics – Bene (Vas M., a 70. percben), Stumpf, Farkas M. (Béres, a 38. percben), Csányi, Asante – Herczeg (Földi, az 54. percben), Szőke, Antal D., Bakó (Ebot, a 70. percben) – Molnár Á. Vezetőedző: Kanta József.
Kaposvári Rákóczi FC: Miler D. – Heil, Nagy M., Balogh Á. – Görög, Horváth B., Balla (Szabó M., a szünetben (Pressing a 91. percben)), Szederkényi, Pusztai – Babinszky, Mayer M. (A. Mazzonetto, a 81. percben). Vezetőedző: Székely Tibor.
Gólszerzők: Molnár Á. (a 24. percben), Antal D. (a 86. percben), illetve Babinszky (a 33. és az 52. percben), Horváth B. (a 42. percben).
Sárga lap: Szőke (a 61. percben), Stumpf (a 76. percben), Földi (a 90. percben), Pressing (a 92. percben).

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában