Kézilabda

2 órája

A NEKA otthonában csap össze a somogyi elit

A hétvégén rendezik a férfi-kézilabda NB I-es bajnokság 7. fordulóját. A NEKA fogadja a Csurgói KK gárdáját szombaton.

A találkozó igazi rangadó lesz, hiszen az első osztály két somogyi csapata feszül egymásnak. A NEKA Siófoki bázisán fogadja a Csurgói KK együttesét. Az összecsapásra minkét gárda gőzerővel készül, a hazaiknál az újonnan igazolt Eklemovic Márkó debütálása azonban még kétséges. 

NEKA
A NEKA siófoki bázisán fogadja somogyi ellenfelét
Fotó: Németh András


– Bízom a győzelemeben, de nem lesz egyszerű dolgunk, mert Sótonyi László kollégám nagyon jó munkát végez és a NEKA-nal nagyon jól kézilabdáznak – emelte ki a találkozó kapcsán Vladan Matic, a Csurgói KK vezetőedzője. – Kiválóan játszanak és fiatalok. A rendszer nagyon jól működik náluk, úgyhogy nagyon nehéz lesz ellenük győzni, de bízom benne, hogy az a lendület, amit kaptunk a Veszprém és a Szeged elleni győzelemből, az tovább visz majd minket és sikerül a két pontot elhozni Siófokról. Ez a magyar bajnokság annyira kiegyenlített, hogy bárhol bármi megtörténhet – tette hozzá a Vladan Matic. 

A NEKA vezetőedzője, Sótonyi László is megszólalt a somogyi rangadó kapcsán. 

– Ha a csapat játékerejét nézem, úgy vélem, a Csurgó a mérkőzés esélyese, de nyilván mi sem fogunk feltett kézzel állni az ellenféllel szemben – elemezte az esélyeket a NEKA vezetőedzője. –Mi egy fiatal csapat vagyunk és minden mérkőzésre úgy készülünk, úgy lépünk pályára, hogy próbálunk meglepetést szerezni az ellenfélnek, és pontokat szerezni. Az utolsó edzésen kiderül, hogy Eklemovic Márkó csatlakozik-e a mérkőzésen, hiszen ha olyan állapotban lesz, akkor elképzelhető a pályára lépése, amivel bővülhet a csapat támadórepertoárja, de nyilván ez egy hosszabb folyamat lesz. A hétvégi találkozón azonban tisztában vagyunk az erőviszonyokkal is. A Csurgó hétvégi szereplésével bebizonyította, hogy mennyire erős csapat, kiváló edzővel, Vladan Matic kollégával. Így nem leszünk elkeseredve, ha nem lesz szoros a mérkőzés, de ahogy említettem, nem megyünk ki a pályára feltett kézzel. Navracsics Zsófia 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában