Közélet

2010.04.09. 19:09

1,6 milliárdból újul meg a Kapos Hotel

Az első ünnepélyes kapavágással pénteken megkezdődött a Kapos Hotel átépítésének első üteme.

Márkus Kata

Az 1,6 milliárd forintos beruházás megvalósításához a Dél-Dunántúli Regionális Operatív Program részeként 595 millió forintos támogatást nyert a Somogyi Korona Zrt. Az elmúlt időszak a kiviteli tervek készítésével, egyeztetésével, pontosításával telt.

A projekt nagysága indokolttá tette a szakaszos ütemezést. Az első ütemben egy ötemeletes új gazdasági és szociális épületrészt alakítanak ki a hotel hátsó részénél, valamint megkezdődik a wellness-részleg előkészítése.
[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Az első kapavágás
[/caption]
Ezzel párhuzamosan augusztus elejére ugyanott elkészül az a parkolóház, amelyben 44 parkolóhely a Kapos Hotelé lesz. Ezzel megoldódik a szálloda parkolási gondja. Ha a munkák a tervek szerint haladnak, ősszel a második ütemmel folytatódik az átépítés. Ennek keretében az Ady utcai irodaház alakul át, plusz húsz hotelszoba épül a jelenlegi Kristályterem és irodák helyén, ezzel száz szoba várja majd a vendégeket a felújított hotelben. A harmadik ütemben újul meg a Kossuth tér felőli homlokzat.



Az étterem és a kávéház az idei év végéig változatlan formában működik tovább – tudtuk meg Franz Mayer tulajdonostól –, s a teljes beruházás előreláthatólag 2012. március végén zárul.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!