2012.08.09. 16:20
Vadászok fogtak össze a csontrákban szenvedő kisfiúért
Megmozdult a somogyi vadásztársadalom csütörtökön a nyolc éves Lassu Leventéért. Rövid három óra alatt 71-en jelentkeztek a Vadászkamara kaposvári épületében, s írták alá a regisztrációt a Vadászok a Civilekért Véradó Mozgalom felhívására, hogy vérükkel segítsenek a súlyos csontrákban szenvedő kisfiúnak.
A 2006-ban alakult somogyi szervezet minden évben szervez véradást a vadásznapon, ám a csütörtöki volt az első alkalom, hogy soron kívül kérték a somogyi vadászok segítségét egy beteg kisfiú megsegítésére. Akik szinte folyamatosan érkeztek a Zárda utcába ismerősökkel, családtagokkal, hogy segítsenek Leventének.
– A hetvenegy jelentkező közül végül 56-an adhattak vért – tudtuk meg Kemenszky Pétertől, az Országos Magyar Vadászkamara Somogy Megyei Területi Szervezetének titkárától. – Ha minden segítségkérő felhívásra így mozdulnának meg az emberek, nem lenne baj ebben az országban. Ez egy irányított véradás volt, így aki aláírta a nyilatkozatot, vércsoporttól függetlenül mindenképpen Leventének segített. A központi vérellátó ugyanis cserével biztosítja majd a neki megfelelő csoportú vért.
A kisfiút a Pécsi Orvostudományi Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikájának Onkohematológiai osztályán kezelik, s azonnali segítségre szorul. Kemoterápiás kezeléséhez és a hamarosan a Budapesti Orvostudományi Egyetem Orthopédiai Klinikáján elvégzendő műtétjéhez azonban a jövőben is vérre van szükség.