újjáépítés

2018.02.11. 12:14

Irakban négymillió gyermek szorul segítségre

Az UNICEF adatai szerint Irakban az Iszlám Állam elleni háború következtében minden negyedik gyermek szegénységben él, és több mint 3 millióra tehető az oktatás nélkül maradtak száma.

Az ENSZ szakosított szervezetének adatai szerint 2014 óta 150 támadás ért oktatási, 50 pedig valamilyen egészségügyi intézményt Irakban. Az ország iskoláinak mintegy felében lenne szükség újjáépítési munkákra. Több mint 3 millióra tehető azoknak a gyerekeknek a száma, akiknek félbeszakadt az oktatása a harcok miatt.

Az iraki kormány tavaly decemberben jelentette be győzelmét az Iszlám Állam felett. Bagdad most mintegy 100 milliárd dollár értékben igyekszik külföldi befektetéseket szerezni az ország újjáépítése és a gazdaság újraélesztése céljából. Elsősorban a közlekedés, az energiaszektor és a mezőgazdaság terén várja Irak a külföldi beruházókat.

Hétfőn Kuvaitban háromnapos nemzetközi konferencia kezdődik Irak újjáépítéséről. „A kuvaiti konferencia lehetőséget teremt a világ vezetőinek arra, hogy megmutassák, hajlandóak beruházni egy stabil Irak újjáépítésébe” – mondta Geert Cappelaere, az UNICEF közel-keleti és észak-afrikai regionális igazgatója.

Az iraki hadsereg az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció légicsapásainak segítségével tudta legyőzni az Iszlám Államot. Amerikai és nyugati tisztségviselők szerint azonban Washington nem tervez pénzt felajánlani az ország újjáépítésére a kuvaiti konferencián – értesült a Reuters hírügynökség.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!