Kultúra

2017.06.26. 16:58

A népi mesterségek rejtelmeibe vezet be a múzeumi tábor

Eltűnőben lévő mesterségeket próbálhatnak ki az érdeklődők a Somogy Megyei Népművészeti Egyesület táborában, hétfőn Gosztonyi Zoltán, népi iparművész mutatta be a fafaragás alapvető fogásait.

Koszorus Rita

A Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Múzeum kézműves műhelyeiben egész délelőtt faragtak az érdeklődők. – Kezdtük a rovásfaragással – magyarázta a tanulás folyamatát Gosztonyi Zoltán. – A betűkészletet úgy alakították ki, hogy késsel könnyen fába lehet faragni. A gyerekek kifejezetten kedvelik ezt a technikát, mert könnyű és érdekes a története is. Itt a szerszámot kézbe foghatják, ismerkedhetnek az anyagokkal, alapvető eljárásokkal.
Gosztonyi Zoltán szerint, a hétköznapok során sem farag a mai ember, pedig régen ez természetes volt. Minden fiúnak volt bicskája, amellyel egyszerű dolgokat el tudtak készíteni, mint egy szalonnanyársat, vagy éppen fűzfa sípot. Ezek készítésével is megismerkedhettek az érdeklődők a foglalkozáson.



Minden napra két mesterség jut a Somogy Megyei Népművészeti Egyesület táborában. A résztvevők a fafaragáson kívül megismerkedhetnek a babakészítés lépéseivel Török Emőke vezetésével, de a bőrművesség rejtelmeibe is bevezeti őket Rostás Klára. Akit azonban a csipkeverés érdekel annak is lesz érdekes program, ahogyan a kosárfonás, és szövés fortélyaival is megismerkednek a résztvevők. S az egyhetes programból nem maradhat ki a mézeskalács és tojás díszítése művészete sem.

Címkék#Kaposvár

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!