Kultúra

2017.06.18. 08:10

Fölszállott a páva: élőben bizonyíthat a siófoki táncos

Fel szeretné hívni a figyelmet arra, hogy a balatoni régióban is vannak értékes néptáncműhelyek, s meg akarja szólítani a fiatalokat, hogy lássák, nagyon jó dolog a tánc.

Koszorus Rita

[caption id="" align="alignright" width="346"] Csuti Péter
[/caption]
Jól szerepelt a közmédia tehetségkutatóján, a Fölszállott a páva
területi fordulóján a Balaton Táncegyüttes fiatal tehetsége Csuti Péter. A 19 éves táncos így lehetőséget kapott, hogy a vasárnapi keszthelyi területi válogatón is megmutassa magát. – A selejtezőre pályázatot kellett beadni – mondta el érdeklődésünkre Csuti Péter. – Egy videót küldtem be, amelyen szilágysági cövekelőt és zsibait táncoltam. Ez alapján jutottam tovább a területi válogatóra.

Ott már színpadon, élőben kell bizonyítani. Csuti Péter nem öncélúan jelentkezett a tehetségkutatóra. – Fel szeretném hívni a figyelmet a balatoni régióra, hogy itt is vannak értékes néptáncműhelyek – mondta a fiatalember. – Koromból adódóan, szeretném a fiatalokat is megszólítani, hogy lássák, nem csak más országok táncaival érdemes foglalkozni, és a sport mellett a tánc is jó dolog. Mert néptáncolni nem ciki.
Csuti Péter azt is elmondta, sok segítséget kapott mentorától, Kolumbán Norberttől, de varrónője is hozzájárul a területi döntő sikeréhez, hiszen a fellépő ruhát már el is készítette számára. A Balaton Táncegyüttes pedig nagyban támogatja a fiatalembert.



– Egyedüliként ő volt, aki vállalta a felkészülést és a megméretéseket, nagyon büszkék vagyunk rá – mondta Tamás Lóránt, a Balaton Táncegyüttes alapítványának elnöke. – A néptáncmozgalom sokat köszönhet annak, hogy műsorra került a fiatalember. Tehát nagyon sok emberhez jut el, abszolut színvonalasan. Elképesztő szakmai műhelyeket lehet látni, ahol egészen kicsi kortól folyamatosan szakmai felügyelet alatt fejlődnek, én azt gondolom, hogy sok haszna van ennek. Neves szakemberek akik zenéhez, tánchoz, viseletekhez értenek végigviszik ezeket az előadásokat és színvonalasan meg tudnak jelenni.

Címkék#siófok

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!