Tízszeresére emelkedett a díj, mégsem büntetik a zúgbekötőket
Mik ezek?
XLegkevesebb ezerkétszáz forintot kell fizetnie a korábbi százhúsz helyett minden egyes elfogyasztott köbméter ivóvíz után azoknak, akiknek az ingatlanja nincs rákötve a kiépített szennyvízcsatornára. Az érzékeny besorolású területeknél ez az összeg háromszoros szorzóval számítandó, vagyis egy köbméter ivóvízfogyasztás után háromezer-hatszáz forint talajterhelési díjat kell fizetni. A jogszabály egyértelmű célja, hogy a csatornarendszerre csatlakozásra ösztönözze az ingatlantulajdonosokat.
– Sokkal több bekötést várok ettől – reagált Rádics László, a Délzalai Víz- és Csatornamű Zrt. csurgói üzemvezetője. A lakosság úgy jár a legjobban, ha hivatalosan igénybe veszi a szolgáltatást, hiszen az együttes víz- és csatornadíj kevesebb lesz, mint a talajterhelési díj. Érdekes ellentmondás ugyanakkor, hogy a települések jobban járnak a talajterhelési díjjal, hiszen ez az önkormányzatoknál marad.
Megtudtuk: renitensekből bőven van. Csurgón például decemberben és januárban 43 zugbekötésre bukkantak az ad hoc módon ellenőrző vízművesek. Ilyenkor azonnal legálissá teszik az adott rákötéseket, de retorzió – egyelőre – nincs. Azt ugyanis nem lehet tudni, főleg nem bizonyítani, hogy egy hónapja, vagy egy éve kötöttek rá illegálisan a hálózatra, így büntetést kiszabni is nehéz. A most hatályos törvény egyébként ezekre az esetekre is szigorúságot ígér, de ennek részletei még nem világosak.
Didicsné Kardos Györgyi pogányszentpéteri polgármester szerint az emberek még nem tudják, hogy drágult a talajterhelési díj, de az első számla hidegzuhanyként fogja érni őket. Biztosan több lesz a rákötés, noha Pogányszentpéteren nem rossz az arány, a lakott ingatlanok 80 százaléka csatlakozott. Igaz, van, aki a rákötés után, sokallva a díjat, lekötött, és biztosan olyan is van, aki illegálisan ereszti szennyvízét a vezetékbe. Noha ez nem járható út, legalább a környezetét nem szennyezi. Néhány tízezer forintos költséggel törvényessé és „zölddé” tehető a szennyvízelhelyezés, a talajterhelési díj emelése e tendenciát gyorsíthatja.
Kiss Kornél somogyudvarhelyi polgármester is úgy véli: biztosan ösztönző lesz, de településükön kevés szükség van erre, nagy számban rákötöttek a vezetékre. Ami gond, hogy több lakatlan ingatlan is van a faluban, itt ugyan a becsatlakozási pontot ki kellett fizetni, de nincs mit rákötni. A szennyvíz díj akkor lehetne olcsóbb, ha többen több vizet fogyasztanának.
A csurgói telepnek, ahova a térségből érkezik a szennyvíz, egyébként 1800 köbméter a napi kapacitása, ehhez képest a tavalyi átlag terhelése 920-930 köbméter volt, vagyis bőven van még hely. Sőt, Rádics László szerint ezt a mennyiséget sosem érik el, még az újonnan csatlakozókkal sem. Utóbbiak Porrogszentkirály, Porrog és Szenta, valamint Csurgó egy rövid szakasza. Ez a szennyvízberuházás a kivitelező kiválasztásának szakaszában van.
– Aki továbbra is a talajterhelési díj megfizetését választja, csaknem másfélszer annyi költséggel számolhat, mintha rákötne a hálózatra. Másrészről a több rákötés a fogyasztóknak is jól jön, hiszen a szolgáltatói díjak növekedését lassíthatja – összegzett a szakember.
S ami ugyancsak nem elhanyagolható: a csurgói szennyvíztisztító tervezői a jelenleginél nagyobb mennyiségű szennyvízzel kalkuláltak – jogosan –, ehhez igazodik a nyomóvezetékek belső átmérője. Ha nem jár csúcsra a rendszer, tovább tartózkodik az átvezetőben a tömény szennyvíz. A több hete bomlásnak indult anyagtól pedig senki ne várjon parfüm illatot...
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. Istennyila2 2012. február 2. 12:01
Ezek szerint egy köb vízre plusz vízterhelési díj, plusz talajterhelési díj is rakódik? Márha nem kötök rá a csatornára? 3600 ft/köb talajterhelési díja? Bakker ki fogja ezt kifizetni? Még a vízhálózatról is le fogunk kötni!!! Akinek kellett a csatorna, most sza..jon bele!! Miért ilyesztegetitek a népet firkászok?
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - SONLINE.HU
Így parkoltok ti! | PÁNTLIKAland | Soma és csapata | Videók | Emelt fejjel! | Olcsó receptek | SÉTA | Kaposvári Egyetem | Csiky Gergely Színház | Pár-beszéd | Napi menü
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Balázs Árpád | Bíró Gábor | Füstös János | Gelencsér Attila | Gruber Attila | Gyenesei István | Heintz Tamás | Juhász Tibor | Kántor Sándor | Lamperth Mónika | Mergancz Sándor | Monok Tibor | Ormai István | Rátóti Zoltán | Repa Imre | Schmidt Jenő | Sisa Tibor | Sütő László | Szászfalvi László | Szita Károly
Astronet – A nap gondolata
Semmilyen szél sem kedvező annak, aki nem tudja, melyik kikötőbe tart. Seneca-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









