Főbenjáró

2 órája

Részegen dobálta gödörbe az építési kellékeket a siófoki férfi

Közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt emelt vádat azzal a húszas éveiben járó férfival szemben, aki szándékosan idézett elő balesetveszélyes helyzetet Siófok egyik forgalmas kereszteződésében.

Barkóczy László

A vád szerint az erősen ittas állapotban lévő férfi 2023 szeptemberében az esti órákban az otthonában összeveszett a testvérével, ezért elhatározta, hogy az italozást az egyik közeli kocsmában folytatja. A vádlott útközben elhaladt a Siófok egyik forgalmas pontja mellett, a Sió utca és a Bajcsy-Zsilinszky utca kereszteződésében lévő munkaárok mellett.

Mindent beledobált a munkaárokba
Mindent beledobált a munkaárokba Fotó: Magyarország Ügyészsége

A férfi ekkor idegességében a munkaterület elkerítéséhez felhasznált korlátdeszkákat, vaskorlátot és veszélyhelyzetre figyelmeztető sárga villogót a munkaárokba lökött, további legalább két darab korlátlábat pedig feldöntött. A nagy mélységű munkaárok, mintegy 6 méter hosszúságú részen így elkerítetlenné, és nehezebben észlelhetővé vált, amivel balesetveszélyes állapotot idézett elő. A férfi cselekményét azonban az arra járók is észlelték, akik értesítették a siófoki rendőröket. A rövid időn belül a helyszínre érkező járőrök felszólítására a vádlott végül megszüntette a veszélyhelyzetet azzal, hogy az általa feldöntött és a munkaárokba lökött biztonsági berendezéseket az eredeti helyükre visszaállította.
Az ügyészség vádiratában a bűncselekmény elkövetését beismerő férfival szemben pénzbüntetés kiszabását.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában