Csalás

2 órája

Versenylovat, sportkocsit vettek az elcsalt egymilliárdnyi adóból

Lóerődús luxus-sportkocsik, valódi versenylovak, nagy mennyiségű készpénz került leltárba a Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság nyomozóinak munkája nyomán. A NAV pénteken közölte: a pénzügyőrök egy hazai bűnszervezetre csaptak le, mely társaság közel egymilliárd forintnyi áfa befizetését mulasztotta el.

Harsányi Miklós

- A nagyszabású akció során egyszerre 28 helyszínen csaptak le a NAV nyomozói, a MERKUR kommandósainak és a Bevetési Igazgatóság járőreinek támogatásával - számolt be pénteken a NAV. -  A zalai nyomozók által szervezett és irányított akcióban a pénzügyőrök felszámoltak egy számlagyárat, illetve az azt működtető bűnszervezetet, ami közel egymilliárd forinttal károsította meg a magyar állam költségvetését. A szervezet egy számlagyárként funkcionáló céghálózatot működtetett azért, hogy az általuk biztosított fiktív számlákkal a bűnszervezet irányítójának cége a fizetendő általános forgalmi adóját csökkenthesse. 

Az adóhatóság tájékoztatójában rámutatott: a fiktív számlákat hulladékkezelésről és kereskedelemről, műanyaghulladék válogatásáról állították ki. A bűnözői csoportot három fő irányította, a bűnözéshez használt céghálózat fenntartásában feladataikat, szerepeiket leosztották egymás között. Az elkövetők között volt, aki stróman ügyvezetőként vitt egy-egy céget, és a banki műveleteket intézte, mások a fiktív számlák kiállítását, vagy egyéb adminisztrációs tevékenységet hajtottak végre.

- A bűncselekmény tényleges haszonélvezője a számlagyár vezetője volt, egy budapesti férfi, aki a 2000-es években amatőr ügető országos bajnoki címet is nyert - közölte a NAV.

 A vagyonbiztosítási intézkedésekkel a költségvetést ért vagyoni hátrány teljes egészében megtérült. A pénzügyi nyomozók tizenhárom, összesen 680 millióra becsült ingatlant vettek zár alá, 203 millió forint értékben foglaltak le készpénzt, valutát és bankszámlapénzt, illetve a bűnszervezet egyik tagjától versenylovakat is elvontak. A lovak lefoglalásával egyidejűleg azokról a tartásukkal – korábban is – megbízott lovarda saját telephelyén gondoskodik, az Áru- és Bűnjelkezelő Főosztály szerződése alapján. A nyomozóhatóság engedélyezte a lovak versenyeztetését, ezzel is támogatva egészségük megőrzését – a vétlen versenylovak életvitele tehát szemernyit sem változott. 

- A bűnszervezet irányítója által működtetett cég telephelyén tartott kutatás, lefoglalás alkalmával az ott dolgozó munkások megkíséreltek elszökni a pénzügyőrök elől - tájékoztatott a NAV. -  Valami nem stimmelhetett tehát, emiatt, és az eljárás során felmerült egyéb információk alapján vizsgálat indult a foglalkoztatottak bejelentésével, járulékaik megfizetésével kapcsolatban is.

 A különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás  gyanúja miatt folytatott nyomozás során a pénzügyőrök a bűnszervezet három tagját őrizetbe vették. A NAV munkatársai 19 gyanúsítottat hallgattak ki.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában