PTE

2024.07.31. 17:58

A Pécsi Tudományegyetemre felvettek majdnem ötöde ebben az évben is az Egészségtudományi Karon választott életre szóló hivatást

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) 10 kara között meghatározó szerepet tölt be az Egészségtudományi Kar (ETK), mind képzési kínálatát, mind hallgatói létszámát tekintve, írja a Pécsi Tudományegyetem közleménye. A karon 6 városban (Pécsett, Kaposváron, Szombathelyen, Zalaegerszegen és a szerbiai Zomborban, valamint a romániai Székelyudvarhelyen) folynak képzések.

Az ETK a hazai egészségtudományi felsőoktatási intézmények közül a legszélesebb képzési kínálatot nyújtva, 6 alapképzési szakon 19 szakirányon (specializáción), 13 mesterképzési szakon és 2 felsőoktatási szakképzésen nyújt képzési lehetőséget. A kar hallgatói létszáma dinamikusan növekszik, hiszen míg a karon 2010-ben 2.352 fő, addig 2024-ben már 3727 hallgató folytatja tanulmányait.

A 2024-es felvételi eljárás ponthatárait a közelmúltban hirdették ki, ezért megkérdeztük a felvételi eredményeiről a kar dékánját, Prof. Dr. Ács Pongrácot, aki a következőket mondta:

Örömteli, hogy az ETK a 2024-es tanévben is eredményes általános felvételi eljárást tudhat maga mögött, hiszen a karon 2024 szeptemberében összesen 1171 hallgató kezdheti meg tanulmányait. Nagy eredmény a Kar számára, hogy a PTE szakjai közül a legtöbb hallgató - több mint 880 fő - az ETK egyik szakára, az ápolás és betegellátás alapszakra érkezik. Elmondható, hogy a PTE-n az általános felvételi eljárásban 2016 óta, így idén is, a legtöbb állami ösztöndíjas hallgatót az Egészségtudományi Kar vette fel. Az egyetemre felvett hallgatók 20,92%-a, tehát a felvettek egyötöde az ETK hallgatójaként kezdheti meg tanulmányait. Az egészségügyi képzési terület alapképzési szakjai esetében a karon 1225 fő kezdheti meg tanulmányait, így a kar továbbra is jelentősen hozzájárul az egészségügyi ágazat szakemberszükségletének biztosításához. Örömteli továbbá, hogy ez a kiemelkedő hallgató létszámot még az határon túli székhelyen kívüli felvételi adatok tovább emelik majd, így kvázi végleges eredményről még nem beszélhetünk össz kari hallgatói létszám növekedésünk kapcsán.

A kaposvári képzési hely esetében is hasonló sikert hozott a 2024. évi felvételi eljárás?

A Kaposvári Képzési Központban 114 elsőéves kezdheti meg a tanulmányait szeptembertől, közülük 42 fő nappali munkarendű képzésekben és 72 fő levelező munkarendben. A legtöbb hallgató az orvosi diagnosztikai analitikus alapképzési szakra nyert felvételt, nappalin 42, levelezőn 55 fő.

A PTE ETK hogyan tud megfelelni a hazai felsőoktatás új kihívásának, a nemzetköziesítés kérdésének?

A külföldi hallgatók beiskolázása karunk egyik sikertörténete. A magyar nyelvű képzések mellett a kar idegen nyelvű képzései is igen nagy fejlődésen mentek keresztül, amit a számok is visszaigazolnak, hiszen az idegen nyelvű képzést mindössze 8 éve kezdtük el 8 fővel, mára azonban közel 344 fő folytat tanulmányokat az angol nyelvű programjainkon.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában