2024.09.11. 13:42
A jegyző megadta az engedélyt, kilövik a városnéző sakált
Aranysakált láttak Kaposváron, lakott területen belül. Csillag Gábor, a város jegyzője megadta az engedélyt a kilövésre, ugyanis csapatba verődve nagyon kártékony állat a kistestű ragadozó.
Fotó: Gschwindt Mark
Arról már évek óta egyre többet hallunk, rendkívüli módon elszaporodtak az aranysakálok Somogyban. Arról eddig azonban még viszonylag kevés volt az információ, hogy a ragadozók urbanizálódnának. Nemrégiben Kaposváron, belterületi utcákon láttak sakált. A Kaposvári Közlekedési Zrt. telephelyén és annak közelében figyeltek meg egy egyedet. Csillag Gábor, a város jegyzője megadta a kilövési engedélyt a Zselici Vadásztársaság számára, amely kijelölt vadásza szeptember 3. és december 31. között ejtheti el az állatot.
– Még nem ejtettük el a sakált, mondta Balogh Ákos, a Zselici Vadásztársaság elnöke. Hozzátette: nem jellemző a sakálra, hogy bemerészkedne a városi környezetbe, de azt fontos tudni róla, hogy a legintelligensebb ragadozó, s egyúttal nagyon óvatos is. Életmódját tekintve többnyire napnyugta után mozog, falkában vadászik.
– A területünkön is vannak, évente körülbelül harmincat hozunk terítékre. Az éves tervben előírt számokat igyekszünk teljesíteni, tette hozzá a mintegy nyolcezer hektáron gazdálkodó vadásztársaság elnöke.
A magyarországi környezeti feltételek mellett nem jellemző, hogy lakott területekhez ilyen közel húzódik az aranysakál. De ez nem is ismeretlen. Mindezt Lanszki József, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézet, Természetmegőrzési Tanszék professzora mondta el a jelenség kapcsán.
– A faj képes kihasználni az urbánus környezet előnyeit, ezért Délkelet-Ázsiában több olyan város is ismert, ahol jellemző a sakálok jelenléte. Elsősorban azokon a területeken fordulhatnak elő, ahol parkok, nagyobb összefüggő növényzettel rendelkező részek vagy bolygatatlan, műveletlen kertek vannak. Ezeket búvóhelyként tudja használni – mondta az egyetemi tanár. Lanszki József kiemelte: a jövőben számítani kell arra, hogy a sakálok megjelenhetnek lakott területek közelében is, ám tartani nem kell tőlük. – A leggyakrabban az figyelhető meg a GPS-jeladós példányainknál is, hogy a területet kereső egyedek merészkednek a lakott terület közelébe.
Ismét növekedett az aranysakál teríték Somogyban
Az Országos Vadgazdálkodási Adattár adatai szerint 2011-től 2019-ig dinamikusan nőtt az aranysakál somogyi terítéke. Majd némileg megtorpant a növekedés, a 2022/23-as vadászati évben 3225 egyedet ejtettek el a somogyi nimródok, míg egy évvel korábban csak 2710-et. Az előző vadászati esztendőben, 2023/24-ben tovább nőtt az elejtett toportyánok száma, hiszen 3327 egyed került terítékre. Kilőtt egyedek:
2023/24 3327 aranysakál
2022/23 3225 aranysakál
2021/22 2710 aranysakál
2020/21 2936 aranysakál
2019/20 3378 aranysakál
2018/19 2069 aranysakál
2017/18 1668 aranysakál
2016/17 1441 aranysakál
2015/16 999 aranysakál
2014/15 946 aranysakál
2013/14 650 aranysakál
2012/13 614 aranysakál
2011/12 426 aranysakál.
Fotó: Gschwindt Márk