2 órája
Magad uram!
Egy zsák betonnal kezdődött minden. Pontosabban a zsák betonhoz kapcsolódó és a pofátlanságot súroló árajánlattal, amit a mester adott a rövidke munkára és ami miatt fölháborodva úgy döntöttem: inkább megcsinálom magam. Biztosan létezik valahol egy YouTube-videó, amiből kitanulhatom – okoskodtam –, és volt.
Fél év múlva térkövezni akartunk. A mesterek számoltak, mi a zsebünkben kotorásztunk, aztán ismét úgy döntöttünk: irány a YouTube.
Parkettázáshoz, szobafestéshez már nem is kerestünk iparost. Szakemberhez legközelebb akkor fordultunk, amikor asztalosra akartuk bízni a konyhabútor készítését. Árajánlat, kotorászás és YouTube volt a menetrend ismét.
Szinte mindenhez konyítani kell egy kicsit, mert muszáj
Visszagondolva nem is az ajánlatokban volt a hiba, inkább a saját jövedelmi viszonyainkban. Mivel ez utóbbi máig nem változott, így ma már – a két pedagógus diplomámmal a zsebemben – nem riadok vissza a térkövezéstől, betonozástól, parkettázástól, bútorgyártástól. Tanár feleségem pedig – hasonló megfontolásból – immár a szobafestés és bútorkárpitozás mestere.
Sokan járunk hasonló cipőben. A pénztelenség és a szakemberhiány igazi reneszánsz emberré tesz, aki szinte mindenhez konyít, mert kénytelen rá. Szomszédom műkőből öntött minap kerítésfedlapokat, egyetemi oktatóból lett munkatársam a villanyszerelés mestere, egykori iskolatársam – pécsi pedagógus – pedig már szintet lépett és megrendelésre is készít bútorokat. Édesgyermekem a születésnapjára hegesztőszettet és körfűrészt kért (vajon kire ütött ez a gyerek?), mert hiába keres már nagyságrendekkel jobban a szüleinél, az elszállt árak nála is kiverték a biztosítékot.
Egy ideje hirtelen mozdulatoknál kissé szúr az oldalam. Vajon vakbélműtétről lehet fenn YouTube-videó?
