A korai sötét küldi délre a költöző madarakat

Bár Európában a szárnyasállomány megőrzése a cél, van ahol puskával fogadják őket

Fotó: Czinege Melinda

A madarak kötözésének idejét elsősorban nem a hőmérséklet, sokkal inkább a fényviszonyok változása, a napfényes órák   számának csökkenése befolyásolja. Az enyhe, napsütéses ősz jót tett a vonuló szárnyasokkal.
– A meleg ősz kedvez a madaraknak, hiszen most elegendő táplálékot tudnak gyűjteni – mondta Molnár Marcell, a Magyar Madártani és a Természetvédelmi Egyesület kaposvári helyi csoportjának elnöke. – Ez lassabb vonulást is jelenthet, a madarak többet időznek egy helyen, többet táplálkoznak. Ennek ellenére a gólyák bő egy hónappal ezelőtt elindultak a telelőhelyükre, a fecskék pedig szeptember elején kezdték meg a vonulást. Rengeteg madár ezekben a napokban vonul, nem véletlenül estek október első hétvégéjére a gyűrűzéssel egybekötött európai madármegfigyelő napok. A vonuló madarak mellett nem feledkezhetünk meg az urbanizálódó, városokban meghúzódó szárnyasokról, például a fekete rigókról sem.
Molnár Marcell hozzátette: a gólyák egészen Dél-Afrika csücskéig repülhetnek, magyar gyűrűzésű szárnyast is találtak már azon a területen. Több énekes madár azonban csak a mediterráneumba, például Görögországig költözik, ott tölti a téli időszakot. Ám nem mindenütt fogadják a madarakat szívélyesen, Máltán már-már nemzeti sportnak számít a vonuló szárnyasok lelövése, de Líbiában is halomra lövik a madarakat. – Ez nagy probléma, hiszen Európában mindent elkövetnek a madárvédők az állományok megőrzése, gyarapítása érdekében, a vonulás alatt viszont a természetes nehézségek mellett az előbbiek is ártanak a madaraknak – jegyezte meg Molnár Marcell. – Sajnos vannak olyan országok, amelyekre nem lehet hatást gyakorolni ebből a szempontból.   

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában