Ünnepi gála

1 órája

Elismerés: Végig kitartott elvei mellett a díjazott tanár

Csordás Endre nyugalmazott kémiatanár kapta idén „A Szabadságért Kaposvár Emlékérmet”.

Marosi Gábor

Fotó: TIBOR KOVACS

 A kitüntetést szerda este, a Szivárvány Kultúrpalotában szervezett ünnepi gálaesten vette át. A méltatásban elhangzott, a Gamáson született nemzeti elkötelezettségű tanárember végig kitartott az elvei – a gyakorlati munkában pedig a tanári pálya – mellett. Csordás Endre 1988-ban a Magyar Demokrata Fórum (MDF) alapító tagja volt. Jelentős szerepet vállalt az ellenzéki szervezőmunkában, majd az MDF kaposvári szervezetének egyik vezetőjeként dolgozott. 

 

Az MDF országos választmányába is bekerült. Pártjából 2006 áprilisában lépett ki azzal az indokkal, hogy az MDF „nem készült kormányváltásra”. Csordás Endre feleségével együtt a polgári körök szervezésében is közreműködött Kaposváron. A megyei közgyűlésben pedig – mint a Fidesz–KDNP-frakció tagja – a radikális, szókimondó szárnyhoz tartozott. Politikai idealistának vallja magát. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában