Kiss Ferenc Magyar Bronz Érdemkereszt díjat kapott

2 órája

Harminc éve tartják távol a bajkeverőket

A Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetést vette át a közelmúltban Kiss Ferenc, a balatonberényi Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke, a Balatoni Vízi Polgárőr Egyesület alelnöke.  A 70 éves díjazott büszke arra, hogy 1991-ben alapított csapatuk kezdeti lendülete ennyi idő után sem tört meg. Korábban betörőket és bajkeverőket értek tetten, ám az indulásuk óta rengeteget javult a közbiztonság.

Harsányi Miklós

– Meglepődtem a díjon, nagyon jólesett, s nemcsak a polgárőrtársak, hanem a településen is sokan gratuláltak – mondta Kiss Ferenc. – A polgárőrség nálunk olyan, mint egy család. Összetart a csapat, aki teheti, aktívan kiveszi a részét a munkából. 
Harminchárman alapították a balatonberényi polgárőrséget, melyhez akkoriban tanár, pék, villanyszerelő és lakatos is csatlakozott. Az elnök, aki nyugdíjba vonulása előtt mozdonyvezetőként dolgozott, azt mondta: céljuk a bűnözés visszaszorítása volt. A ’90-es évek elején, közepén a térségben is sűrűn előfordultak kisebb-nagyobb lopások, időnként betörések, olykor a besurranó tolvajok okoztak bosszúságot a lakosságnak, s néha bajkeverők is feltűntek a környéken. 

Kiss Ferenc polgárőr
Kiss Ferenc Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetést vett át a közelmúltban Fotó: MW

– Abban az időben egy ellenőrzéskor arra figyeltünk fel, hogy egy fiatalember egy osztrák nő válltáskáját akarta leszakítani – jegyezte meg. – Az illetőt a rendőrökkel közösen sikerült elfogni. 
Egy másik alkalommal két férfit füleltek le, aki a szegerdői boltba akart betörni. Egyikük a szabadban figyelt, a másik besettenkedett az üzletbe, ahol a rendőrök már várták a párost. Kiss Ferenc azt mondta: az önkéntes tűzoltóság jóval régebben megalakult, mint a polgárőrség, s a két csapat 1998-ban egyesült.
– Korábban avartűz, pincetűz és viharban kidőlt fák feldarabolása is munkát adott a helyi önkénteseknek, de a napokban megtartott böhönyei tűzoltóversenyről sem hiányoztak – mondta. – A polgárőrök legutóbb a szüreti bálon segítettek, előtte Trabant, Wartburg és Volkswagen autóstalálkozó lebonyolításában működtek közre. Rendszeresen ellátjuk a szolgálatot, ám nehéz az utánpótlás biztosítása. Az átlagéletkor 50 év körül van, legfiatalabb tagunk 32 esztendős, a legidősebb 77 múlt. 

Kiss Ferencnek szívügye a polgárőri munka

Az elnök szerint fegyelmezett összjátékra van szükség a munkában, és lépést kell tartani a technikai változásokkal is. Az internet veszélyeire is felhívják a lakosság figyelmét, a csalók ugyanis néhány trükk alkalmazásával könnyen átverhetik a gyanútlan embereket. Kiss Ferenc hangsúlyozta: a bűnmegelőzésben sokat számít, hogy közvetlen, jó kapcsolatban állnak a lakossággal. 
– Lényeges, hogy az emberek biztonságban érezzék magukat, ha valaki éjjel kettőkor akar sétálni, nyugodtan kimehessen az utcára – tette hozzá. – Csapatunk gyakran meglepetésszerűen végez ellenőrzést, két autót használhatunk, s vadkamera segíti a munkát. Utóbbit az illegális szemetelők kiszűrésére használjuk. 
Horgászat, ulti, utazás: a szolgálaton, szervezésen, csapatépítésen kívül a hobbira is jut idő. 
– A Balatonon és a Nyugati-övcsatornán horgásztam, a rengeteg keszeg mellett az idén 4-5 kilós pontyokat is fogtam – folytatta Kiss Ferenc. – A fenekezésen kívül gyerekkorom óta a másik nagy kedvencem az úszózás. A másik hobbim a kirándulás: jó néhányszor jártam Szicíliában, nemsokára kilenc napot töltünk Csíkszentimrén. A pihenés után ismét folytatom a polgárőri munkát, ez a szívügyem – mondta a díjazott. 

Pályázati forrásból lesz új felszerelés

Az indoklás szerint Kiss Ferenc a helyi közrend és közbiztonság védelme érdekében végzett több évtizedes elhivatott munkája elismeréseként kapta a kitüntetést. A felvetésre, miszerint ősszel, télen is a korábbihoz hasonló lendülettel látják-e el a szolgálatot, az elnök kiemelte: visszavonulásról nem lehet szó, a következő hónapokban is bőven lesz feladat. A napi munkán kívül most épp új felszerelést kívánnak rendelni a pályázaton elnyert 750 ezer forintból, a többi közt egy kisebb teljesítményű szivattyúval gyarapodhat az önkéntes tűzoltóság. 
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában