Balaton

2 órája

Nem csíp, nem bánt, mégis idegesítő

Az elmúlt nyáron sok fejfájást okozott a turistáknak és a szolgáltatóknak az árvaszúnyog-invázió. Balatoni településvezetők és politikusok szorgalmazzák a probléma kezelését.

Koszorus Rita

A apró zöld szúnyogok jelenléte állandó volt ezen a nyáron a Balatonon, az éjszakai órákban a fényre behúzódva sok bosszúságot jelentettek. A problémát tapasztalták a balatonboglári Csavargőzösnél is, ahol nem csak a felforrósodott hajótest miatt voltak kieső napok. 
– Az árvaszúnyogok nem könnyítették meg a dolgunkat, olyan mennyiségben lepték el a hajót, hogy szintén ki kellett hagyni napokat, mert ha beletapossuk a rovarokat a padlóba, újra kell festeni – mondta Kopasz Árpád. 
– Az idei egy kiemelkedő turisztikai szezon volt, ahol a vendéglátósokat, a vitorlázókat is komolyan zavarta a zöld szúnyogáradat – mondta Witzmann Mihály, országgyűlési képviselő. Az Összefogás a Balatonért elnevezésű kezdeményezés legutóbbi, balatonlellei ülésén is téma volt az idei árvaszúnyog-invázió. 
– Felvetettem az árvaszúnyogok kérdését, de a probléma az, hogy a szúnyoggyérítésben használt permetezőanyagba nem lehet olyat beletenni, ami a gyérítésüket lehetővé tenné. Pedig mindenképpen lépnünk kell ebben az ügyben. Ezért javasoltam Navracsics Tibor területfejlesztési miniszternek, hogy vegyük napirendre ezt a kérdést és járjuk körbe ezt a témát, tette hozzá a politikus. 
– Az árvaszúnyogok tömeges megjelenése egyfelől az algák magasabb koncentrációját jelzi a vízben, de egyben kedvezőbb életfeltételeket is teremtenek más vízi szervezetek számára. Nem számítanak védettnek, de nem is csípnek, csupán kellemetlenek lehetnek, így mielőtt gyérítésbe kezdenénk, alaposan mérlegelnünk kell, hogy ez ökológiai szempontból mennyire lehet káros – írta kérdésünkre a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet szakértője. Kiemelték: az üledéklakó árvaszúnyoglárvák mennyiségét rendszeresen monitorozzák, alakulására vonatkozóan hosszú távú adatsorral rendelkeznek, amely alapján elmondható, hogy az idei év tömeges rajzásához hasonló korábban is volt már. 
– A nagyobb méretű, zöldes színű Chironomus balatonicus az 1980-as és az 1990-es években nagyon gyakori volt a tóban, és előfordult, hogy a mostaninál is nagyobb mennyiségben repültek ki. A szúnyogok rajzásához nagyban hozzájárul a hosszan tartó meleg, a szélcsendes időjárás, a tartósan meleg víz, ugyanakkor a tóban lévő algamennyiség erősen meghatározza az üledékben fejlődő lárvák mennyiségét. Éppen ezért az egyes medencék, illetve az évek között is tapasztalhatóak különbségek. Jelenlétük ugyan zavaró lehet, de az árvaszúnyogok fontosak, elfogyasztják az algákat és felnőve táplálékot biztosítanak a halaknak és a víz mentén élő madarak, kétéltűek számára.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában