Világostól Doberdóig masíroztak dalban a somogyi nyugdíjasok

A katonai hagyományokat is őrzik a somogyi szépkorúak; tizedik alkalommal tartottak katonadalos találkozót Taszáron.

Varga László

„Harminckettes baka vagyok én, Kék paroli mosolyog a blúzom elején…” – zengett a dal szombaton a vármegyei nyugdíjasszövetség 10. katonadalos találkozóján. A korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is Taszáron került sor a jubileumi eseményre, amely az idősek napi megemlékezéssel összekötve a szépkorúak hónapja programsorozat első eseménye volt. 
Huszti Gábor, a vármegyei közgyűlés alelnöke üdvözölte a résztvevőket: köszöntőjében elismerően beszélt az idősek szerepvállalásáról a nemzeti identitásunk megőrzésében, és szerinte a jelenlévők is bizonyították, hogy igenis van élet hatvan év felett is. 

Maga a műsor is méltó volt a jubileumhoz: a sort a somogyi hagyományőrző huszárok kezdték, akik a látványos bevonulásukat követően Balogh Dezső huszárkapitány tolmácsolásában verssel köszöntötték az időseket és egy szép verbunkossal adták meg az alaphangulatot. 

A további tizenhat műsorszámban a kuruc kortól a két világháborúig a legszebb katonanóták csendültek fel. A fellépők közül nehéz lenne bárkit is kiemelni, azonban mindenképpen szót érdemel a sávolyi népdalkör, amely egyedüliként valamennyi katonadalos találkozón részt vett, igényes műsorukkal növelve az események színvonalát. 

A sok nívós produkció közül különösen a magyaregresiek impozáns előadása ragadtatta tapsra a nézőket, az esemény csúcspontját pedig Berlász Géza tangóharmonikás kíséretével a gyékényesi férfi nótakör jelentette a magas színvonalú, katonás előadásával, amely méltó befejezése volt a rendezvénynek. 

A találkozók ötletgazdája, Stikel János elnök elmondta, hogy nyugállományú ezredesként szívügyének tekintette a találkozó létrehozását, az országban elsőként megszervezve az eseményt. A településre Taszár katonai múltja miatt esett a választás, sőt a rendezvénynek helyet adó művelődési ház épülete is honvédségi célokat szolgált eredetileg. 

Stikel János arról is beszélt, hogy a találkozó időtállóságához és magas színvonalához kellett a mindenkori önkormányzat támogatása és az elhivatott faluvezetők – Pataki Sándor, majd az utóbbi években Varjas András – segítsége. Remek partner volt a feltételek megteremtésében Nemes András, a taszári kultúrkör vezetője, és a lebonyolításban közreműködő Kenderák Tímea

Elmondta: kezdetben kiváló volt az együttműködésük a honvédséggel is, ennek köszönhetően a katonazenekar több alkalommal adott térzenét és koncertet a rendezvényen. Mára ez a partnerség kissé megkopott, a reméltnél kevesebb figyelmet kapnak ma már a honvédségtől. Ugyanakkor az idősek körében egyre népszerűbb a rendezvény, amelyet ma már többek között a vármegyei közgyűlés is elismer és támogat. 

Oklevelet kaptak a novellisták és a maratonisták 

A találkozón elismeréseket is átadtak és az év közben meghirdetett versenyek díjkiosztóira is itt került sor. A szövetség díszoklevelét Szabó Mária, a Nyugdíjasok Kaposvári Egyesületének tagja és Szamek Istvánné, a Harmónia énekkar dalnoka kapta. A rajzpályázaton csak 1. helyezettet hirdettek a kaposmérői Miháczi Gyuláné személyében, a novellapályázat győztese Szabó Margit, a Csomai Nyugdíjas Klub tagja lett. A 2. helyen Tóth Lajosné, a Nágocsi Kéknefelejcs Nyugdíjasklub vezetője, a harmadikon Fodor István, a Kapos­szerdahelyi Nyugdíjas Egyesület tagja végzett. A Tegyük meg a maratoni távot 1. helyezettje a magyaregresi Együtt Egymásért Nyugdíjasklub, 2. a Nagyatádi Konzervgyár Szakszervezeti Nyugdíjasklubja, míg a 3. helyet az Iharosberényi Nosztalgia Hagyományőrző Egyesület érdemelt ki. A Bokrétát kötöttem mezei virágból 1. helyezettje a nágocsi, a 2. a csomai klub, a 3. a Szabásért Egyesület Női Kara lett. Különdíjat Jakab Antalné, az iharosberényi egyesület tagja és a Magyaregresi Együtt Egymásért Nyugdíjasklub érdemelt ki. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában